A 10 legszebb örökzöld sövénynek - itt a lista!

5

Az örökzöld szó hallatán először a fenyőfélékre gondolunk, pedig sok lomblevelű növényünk levele is áttelel. Amikor örökzöld sövényt tervezünk, mindenképp érdemes őket is számba venni. Összeválogattuk a legszebbeket!

Tuja helyett lomblevelű örökzöldek

A lomblevelű örökzöld sövényeket nem kell állandóan metszeni, mert anélkül is szépen bokrosodnak. Amint a kívánt szélességet és magasságot elérik, a számunkra elképzeld formához képest kilógó ágakat, hajtásokat vágjuk vissza, és így fokozatosan kialakíthatjuk a sövényünk kívánt formáját.

Később évente már csak 2x kell nyírni.  Először tavasszal, közvetlenül a kihajtás előtt, majd júniusban a második hajtásnövekedés idején. A fagyal, a gyertyán, a puszpáng közkedvelt növények a kertünkben, de érdemes kipróbálni a babérmeggyet, vörös korallberkenyét, és a japán kecskerágót is.

A lomblevelű örökzöldek java sajnos nálunk nem honos, ezért a az imént említett örökzöldek fokozott odafigyelést igényelnek.  A fagyok ellen például a növény törzse köré kell helyezni egy 5-10 cm-es lomb, vagy fenyőkéreg takarást. A kintre ültetett növényeknek téli időben szélvédelemre is szükségük lehet. Ilyen esetben érdemes olyan fajok közül válogatni, amelyek jól tűrik a viszontagságosabb hónapokat is. Ilyen a tűztövis, a júliaborbolya, és a puszpáng.

Tűztövis (Pyracantha)

A leggyakrabban ültetett örökzöld cserjének számít. Tavasszal a virágaival, ősszel a sárga, narancs vagy piros színű terméseivel díszít. Levelei egész télen fennmaradnak. Nyírott és nyíratlan sövényt is készíthetünk belőle. Jó szárazságtűrő, így ritkán öntözött kertekbe is kiváló. Kedvelt fajtái a sötétnarancs termésű Orange Glow, a citromsárga Soleil d'Or, és a piros Kasan és Red Column. A madaraknak télen kiváló csemege.

tűztövis-pyracantha


Örökzöld puszpáng (Buxus sempervirens)

A puszpáng metszés nélkül hazánkban 3-4 méteres bokorrá fejlődik. Hazája Dél- Európa, Kis Ázsia. Sokoldalúan felhasználható dísznövény. A metszést nagyon jól tűri. Léteznek alacsony növésű fajtái is. Utóbbi években megjelent egy agresszív kártevője - a puszpángmoly - emiatt csak olyan kertekbe javasolt, ahol folyamatoa növényvédelmi kezelésben részesül.

puszpang_buxus_soveny_noveny

Júliaborbolya (Berberis julianae)

Kínából származik, 2-3 méter magasra megnövő gömbölyded bokor. A legedzettebb örökzöld növény, ezért kevésbé gondozott kertbe is bátran ültethetjük. Fényes sötétzöld levelei gyakran pirosra színeződnek. Veszélyesen nagy tüskéi miatt vadak ellen is kiváló.

Júliaborbolya-berberis-julianae

 

Japán kecskerágó (Euonymus japonicus)

Fénylő, sötétzöld levelei keresztben átellenesen helyezkednek el a hajtásain. Az alapfajon kívül számtalan nemesített változata ismert. Öntözött kertekbe kell ültetni, és az egészséges és szép fejlődéséhez szüksége van megfelelő tápanyag ellátásra is.

japan_kecskerago_euonymus_soveny_noveny

Nyugati tuja fajták (Thuja occidentalis)

A nyugati tujából akár nyírás nélkül is lehet sövényt nevelni.  Üde zöld színe miatt kedvelt fajta a Smaragd. Gyors növekedése miatt szép oszlopalakot fejleszt a Columna fajta. Akár 5-6 méter magas nyíratlan sövényt is nevelhetünk belőle. Szintén oszlopos növekedésű, a magyar nemesítésű Molonyana változat. A nyugati tujákat csak rendszeresen öntözött kertekbe ültessük.

Tipp: Hogyan gondozzuk a tuját, hogy fél évszázadig is virítson?

Nyugati-tuja-thuja-occidentalis

 

Tiszafa (Taxus baccata)

A tiszafa nagy előnye, hogy árnyékos helyen is szép sövényt alakíthatunk ki belőle. Igénytelen növény, a legkülönfélébb környezeti feltételekhez is képes alkalmazkodni.  Jól tűri a metszést. A puszpánggal együtt a barokk kertek kedvelt növénye volt.

tiszafa-taxus baccata

 

Leyland-ciprus ( X Cupressocyparis leylandii)

Magányosan ültetve szabálytalan alakú, közepes méretű fává nő. Gyors növekedése miatt kiválóan alkalmas örökzöld sövény létrehozására. Az erősen meszes, száraz talajok, vagy a nagyon vizes helyek kivételével mindenütt szépen fejlődik. Gondozásáról itt olvashatunk>>

Leylandi-ciprus-cupressocyparis-leylandii

 

Babérmeggy (Prunus laurocerasus)

A babérmeggy metszés nélkül 2-3 méter magasra nő. Két típusa van: az alacsony növekedésű, keskeny levelű balkáni és a magasabbra növő, nagylevelű kaukázusi.

Sövény létrehozásához ez utóbbi fajtáit érdemes ültetni. A fiatal hajtásai érzékenyek az erős fagyra. Emiatt kora tavaszi metszését érdemes előrébb hozni, és már novemberben alakítani rajta. Érdekes fajtája az Etna, amelynek a levelei vörösen hajtanak ki.

babérmeggy-prunus-laurocerasus

 

Fagyal (Ligustrum)

Télen a levelek többsége a bokron marad, ezért valójában nem örökzöld, hanem télizöld növény. Létezik aranytarka levelű változata is.

fagyal-ligustrum

 

Vörös korallberkenye (Photinia fraseri' Red Robin')

Fényes levelű, örökzöld cserje. Az új hajtásain a levelek élénkpiros színűek. Magányosan ültetve is mutatós, de sövénynek kialakítva jobban mutat. Hideg teleken a hajtáscsúcsok visszafagynak, de a növény nem pusztul el.

korallberkenye_hajtasok

Korallberkenye ültetése, gondozása és szaporítása egyszerűen - videóval!

értékelés