No SSO cookie

Ismerjük meg a mandulafenyőt (Pinus Pinea)! - 1. rész

Utolsó változtatás: 2010-09-16 | Első közzététel: 2010-09-10
(0/ 0)
Cikk nyomtatása » Cikk küldése »
Ismerjük meg a mandulafenyőt (Pinus Pinea)! - 1. rész
A fenyőfák népszerűek. A fenyőfélék osztályába tartozó fák lettek a legkedveltebb dísznövények az utóbbi években. Szerkezetüket tekintve különálló növények, amelyek inkább egy osztályt semmint egy rendet alkotnak.

A mandulafenyő (Pinus Pinea) bemutatása

 

Régmúlt időkben a fenyők alkották a világ vegetációjának a nagy részét, és valószínűleg, ha többet tudnánk ezekről az ˝őskövületekről˝, még több változatát megtalálnánk, mint amennyi fennmaradt, és ezzel áthidalnánk a szakadékot az olyan virágtalan növények, mint a korpafűfélék vagy a zárvatermők és a virágos növények között.

Legtöbb fenyő (vagy tűlevelű) törzséből az ágak örvökben nőnek ki. A szabadon elágazó „fürtös virágzat” különösen a fiatal fákra jellemző, amelyek fő hajtása gyorsan meghosszabbodik és a fa kúp alakúvá válik. Egy bizonyos kor után a fa felfele már nem nő, csak a felső ágak hosszabbodnak, míg az alsók rendre elszáradnak és lehullnak, így lesz a fa koronája napernyőszerű. Ezt figyelhetjük meg az előrehaladott korú tiszafa, a libanoni cédrus, a mamutfenyő és a skót erdeifenyő (Pinus sylvestris), de különösen a mandulafenyő (Pinus pinea) esetében is.

A tűlevelűek (Coniferales) levelei általában sötétzöld színűek, ami az örökzöldekre jellemző. A keskeny, tű alakú levelek változatosan helyezkednek el az ágakon. A fenyőfélék sajátos jellemzője, hogy tűleveleik kettesével, hármasával, ötösével vagy sokadmagukkal csomókban vagy két sorba rendezetten (fésűsen) állnak a törpehajtásokon.

Fenyők-tűlevelűek



Az összes tűlevelű porzója és magkezdeménye különálló virágzatban helyezkedik el, a tiszafafélék esetén külön fán (kétlaki), viszont az araukáriafélék többnyire egylaki növények. A tiszafafélék és ciprusfélék tobozpikkelyei örvökbe rendezve, a jegenyefenyő tobozának pikkelyei viszont matematikailag pontos spirál alakban helyezkednek el.

A porzós virágok percek alatt bőséges virágporzuhanyt tudnak előidézni. A jegenyefenyő minden tobozpikkelye mellett két-két pollenzsák található, a fenyőnél viszont a porzós virágok a barkában vannak összegyűjtve, aminek csúcsa egy szokványos levélben végződik. Mindenegyes pollenszemen két légzsák található, ami elősegíti a szélben való közlekedést. Más virágos növénytől eltérően a tűlevelűek beporzását nem a rovarok, hanem a szél végzi.

A szél által beporozott virágoknál rendszerint a termelt pollen mennyisége nem arányos az összes magkezdemény számával. Ez történik a fenyők altörzseinél: a toboz minden meddőpikkelyének hajlatában egy-egy két magkezdeményt viselő termőpikkely található, mivel egy magkezdemény 150 ilyen pikkelyből is állhat, ezért sok mag lesz, amelyeknek a nagy része terméketlennek bizonyul. Ezek az altörzset alkotó nemzetségek többnyire a levelek, illetve a tobozok sajátosságaiban különböznek, a lucfenyő tobozai egy darabban hullnak le, a jegenyefenyőé még a fán széthullnak (a pikkelyek leválnak), a fenyő (Pinus) tobozainak vége pedig megvastagszik, faszerű és rombuszalakú lesz.

a1_400_02



A jegenyefenyő gyökere nem terjeszkedik nagyon mélyre, viszont a tengerparti fenyő (Pinus Pinaster) és a mandulafenyő főgyökere rendkívül hosszú. Ám az utóbbi nem elég hosszú ahhoz, hogy elkerülje a korona egyenetlen növekedését és néha a törzse ferdén áll.

A tény, hogy a jegenyefenyők nem hajtanak a gyökérről, vagy nem hajtanak ki levágás után, megihlette egy latin szólás-mondás megszületését: „Pini in morem extirpare”, amit Herodotosz egy történetben mesél el. Miltiádesz, Dolonei királya, Lampsacus embereinek fogságába kerül, Kroiszosz lüd király pedig megfenyegeti őket, hogy ha nem engedik el Miltiádeszt, kivágja őket, mint a jegenyefenyőket. Lampsacus emberei megértették a fenyegetés erejét és szabadon engedték Dolonei királyát.


Szólj Te is hozzá!