No SSO cookie

Ismerjük meg a mandulafenyőt (Pinus pinea)! - 2. rész

Utolsó változtatás: 2010-09-10 | Első közzététel: 2010-09-10
(0/ 0)
Cikk nyomtatása » Cikk küldése »
Ismerjük meg a mandulafenyőt (Pinus pinea)! - 2. rész
A mandulafenyő gyakori Kínában és Dél-Európában, viszont ritkán találkozhatunk vele emberektől távoli környezetben. Megtalálható Franciaország déli részén, Spanyolországban, Görögországban, de leginkább Olaszországgal kapcsolatban jut eszünkbe.

A mandulafenyő (Pinus pinea) bemutatása - 2. rész

 

A fenyőfélék széles nemzetsége több mint 100 fajt foglal magába, és a toboztermők törzsének egyharmadát teszik ki, földrajzilag pedig az északi féltekén honosak, Borneotól és Mexikótól, 3,86 km tengerszint feletti magasságig egészen az Északi Sarkkörig terjeszkednek. A Himaláján a tengerszint felett 3.60 km-re a fenyőfák már nem nőnek egységesen, viszont elszóródva még találhatunk 3.74 km magasságban is.

A nemzetség további alosztályokra van osztva aszerint, hogy a tűlevelek a törpehajtáson kettesével (ilyen a skót erdeifenyő, a vörösfenyő, a tengerparti fenyő, a mandulafenyő, a közönséges aleppófenyő), hármasával (szurokfenyő) vagy ötösével (cirbolyafenyő, amerikai selyemfenyő) nőnek. Az első csoportba tartozó tengerparti fenyőnek és mandulafenyőnek sok közös vonása van.



Mandulafenyő




Mindkettőnek hosszú, egyenes, merev és hasonló szélességű tűlevelei vannak, tobozaik nagyok, nyelesek és hegyesek, a friss hajtások bolyhosak, és kevés gyantát tartalmaznak. A két faj abban különbözik, hogy a tengerparti fenyő tobozpikkelyei általában 3-8 örvbe vannak rendezve, a tobozok kevesebb, mint 6 cm szélesek és világosbarna színűek, a pikkelyek körülbelül 2,5 cm hosszúak és 1,5 cm szélesek és erős, hegyes végződésűek, a tűlevelek pedig 15-30 cm hosszúságúak. Emellett a mandulafenyő magányos tobozai 10 cm szélesek, és világosabb színűek, a pikkelyek körülbelül 5 cm hosszúak, széles, tompa véggel, a tűlevelek pedig 12-20 cm hosszúak.

Mély benyomást keltenek az emberben Claude tájképein a ragyogó égbolt és a sötét lombkorona színkontrasztja. Gilpin lelkesen dicsőíti a mandulafenyőt.

„A cédrus mellett – írja Gilpin – a mandulafenyőre is érdemes odafigyelni. Nem a mi talajunkban őshonos, viszont a cédrushoz hasonlóan bizonyos mértékben meghonosodott, bár Angliában eléggé csenevész, csak részben hasonlít az olasz fenyőhöz. Olaszország enyhe időjárása már önmagában elegendő, hogy valódi festői fenyőknek adjon életet. Ott mindig törött oszlopcsarnokok, jón pillérek, diadalívek, régi templomromok darabjainak és különböző klasszikus romok emlékét idézik, melyek általában az olasz tájképeket ékesítik.

 

Pinus-pinea

 

A zsengekorú mandulafenyő még nem ígér sokat a festői szépségről, más erdei fenyőtől eltérően nem leplezi le előre későbbi formáját. Kezdetben törpenövésű, gömbölyű koronával és rövid törzzsel, és inkább emlékeztet egy teljesen kifejlett bokorra, mint egy növekedésben levő fára. Ahogy nő, nem tartja meg alakját. Egy magas bokor, ami többnyire szabálytalan és törzse hosszabb, de amint teljesen kifejlődik, festői formáját is gyorsan megnyeri. Megnyúló törzse könnyedén ívelt.

Ritkán tér el az egyenes vonalú iránytól, viszont ez az enyhe eltérés is nagyon kecses és nagyon nehezen utánozható. Ha esetleg a törzs vagy egy nagyobb ág az átlagosnál íveltebb, akkor az már elveszíti kecsességét. Ugyancsak a mandulafenyő szépségéhez tartozik az, ahogyan az oldalsó ágak lehullnak és helyükön különböző irányba kiálló csonkok maradnak, melyek megtörik az egyenes vonalak folytonosságát.

A kéreg simább, mint bármelyik fenyőféléé, kivétel a kanadai selyemfenyő vagy simafenyő, noha ezt nem soroljuk a festői szépségjegyek közé. Az élénk, vöröses színárnyalatok kellemes összhatást eredményeznek, a lehámozott darabkák pedig egyfajta durvaság jelét mutatják. A mandulafenyő lombozata ugyanolyan gyönyörű, mint a törzse. Színe sötét élénkzöld, alakja pedig a fenyőfélékre jellemző hegyesszögű formákkal ellentétben kecsesen hajló vonalakból van formálva.

Mandulafenyő-kertben



Az évek múltával sűrű, gömbölyű koronája lapossá válik és kitárja ernyőszerű ágait. Ily módon tanúi lehetünk annak, hogyan szépül meg a gömbölyű koronájú, oldalágak nélküli fenyő. Mikor az oldalsó ágaitól megfosztott (ahogy az néhány országban szokás) kőris- és szilfára tekintünk, arra gondolhatunk, hogy a hosszú, magas törzsön elhelyezkedő lombkorona nem lehet szép, de a természet keze a szépség számos formáját képes megmintázni.”

Dél-Európában a mandulafenyő fáját oszlopok készítésére és az ácsmunka során használják, de főként magját értékelik, amit élelemként használnak. Magja 1,5 cm hosszú és 1 cm széles, teljesen gyantamentes, a mogyoróhoz hasonló édes íze van. Plinius idejében mézben tartósították, napjainkban desszertként fogyasztják vagy bonbonokhoz használják mandula helyett. Ha nem a tobozában tartjuk, magas olajtartalma miatt idővel avassá válik. Többnyire a mókusok eledele, viszont egy pintyféle keresztcsőrű madár is szívesen fogyasztja, akinek csőre azért módosult, hogy könnyebben hozzájusson a tobozban levő maghoz.


Szólj Te is hozzá!