A somfa (Cornus florida) története

A somfa (Cornus florida) története
Általában minden fának megvan a saját érdekes története. Nos, ez a somfáról különösen elmondható, hisz látványos szépségétől eltekintve nevéhez számtalan történet is fűződik.

Mi a somfa (Cornus florida) története?

Életem egyik legemlékezetesebb napja, amikor egy tavasszal az egyik autópályán utaztam, és körülöttem minden friss volt és zöld, a somfák úgy néztek ki, mint egy-egy csipke az erdő alsószoknyáján. Mérföldről-mérföldre követett a lélegzetelállító díszlet, a somfák, mint pillangók lebegtek a fákon át. Olyan kép tárult elém, amit soha nem fogok elfeledni.

A virágos som (Cornus florida)egzotikus szépségű díszfa, méretes virágai a tél végét hirdetik, Észak-Amerikából származik, ahol az emberek rajonganak ezért a fáért, fesztiválokat és ünnepélyeket tartanak évente az egész országban gyalogos és kocsis körutakat szervezve a látogatók örömére.

A somfa (angolul "dogwood") nevet kétféleképpen értelmezik, úgy tartják, hogy az angol  „dogwood" szó a kelta dag, dagga szavakból származik, így évek múlva dagwood lett belőle. A fából készült dagge egy hasznos, hegyes eszköz volt (innen származik a „dagger" szó is, ami tőrt jelent. A hegyes fadarab nem tartalmaz sziliátot, tehát nagyon hasznos volt a kis eszközök  tisztítására, amik könnyen eltörnek.

A somfa kérgét rüh elleni kezelésre is használták kutyáknál. A kérget felfőzték, és a főzettel megmosták a kutyát. Ez egy tévhiten alapul, mert napjainkra bebizonyították, hogy semmiféle olyan hatóanyagot nem tartalmaz, ami erre hasznos lenne. Az angol „dogwood" (szó szerinti fordításban „kutyafa") név miatt hitték azt, hogy az jó a kutyáknak.

somfa-dogwood
A somfa virága


Ez a fa szintén szerepel egy régi keresztény legendában. A rmonda szerint a somfa méretes és vastag, egyenes törzső volt, méretben és formában hasonlóan a tölgyfához. Állítólag Jézus keresztre feszítésekor a keresztet somfából készítették. A somfát ez annyira elszomorította, hogy Jézus megsajnálta és megígérte, hogy a somfák soha többé nem fognak akkorára nőni, hogy keresztet lehessen készíteni belőlük. Csavaros és görbe lesz. A virágának négy szirma, kettő kisebb és kettő nagyobb, a keresztet fogják jelképezni. Mindegyik szirom szegélyének a közepén egy rozsdás szegnek a nyoma fog belevésődni, és a murvalevél a közepén a töviskoronához hasonlít majd, amiből vörös bogyók fejlődnek ki. A történet kedves, de somfák nem nőnek Palesztinában.

A Cherokee népnek  is van egy legendája a somfával kapcsolatosan. Úgy gondolták, hogy kicsi emberkék élnek az erdőben, és figyelik őket. Ezeket somfa embereknek nevezték. Vigyáztak az idősekre és a csecsemőkre, és tanították a Cherokee népet harmóniában élni a természettel. A somfa emberek hittek abban, hogy jót kell tenni más emberekkel, mindezt csupán kedvességből, semmit sem várva viszonyzásul vagy, hogy az embereket lekötelezzék.

 

somfa-diszfa
Somfa (Cornus florida)

 

A somfa gondozása

Bár a virágos som különleges megjelenésű díszfa, igényes a talaj mésztartalmára: a savanyú talajokat kedveli, ami hazánkban viszonylag ritkán fordul elő természetesen. Tűző napot kerüljük, szereti a délutáni árnyékot. Közepes vízigényű, kedveli az enyhén nyirkos talajt ezért borítsuk a tövét mulccsak, ami csökkenti a talaj felső rétegének kiszáradását.

értékelés