Virágzó bokrok, cserjék és fák
A kert az öröm forrását jelentheti tulajdonosa számára. Cserjék, virágpalánták, bokrok és fák ültetésével nemcsak díszítjük kertünket, hanem igazi kihívással nézünk szembe.

Milyen virágzó bokrokkal, cserjékkel vagy fákkal díszítsük kertünket?

 

A virágzó bokor ültetése egy egyszerű és gazdaságos módja az udvar, a kert színessé varázsolásának. A legtöbb virágzó bokor kevéssé igényes. A kert csaknem bármelyik részére ültethetjük őket. Különböző formájú, méretű és színű bokrokat szerezhetünk be. Attól függően, hogy milyen bokrokat választunk, kertünk akár egész évben virágba borulva tündökölhet. (Örökzöld virágzó cserjékről egy korábbi cikkünkben már írtunk.)

Míg a virágzó bokrok kissé magasak lehetnek, a virágzó cserjék tökéletesen mutatnak például az ablak alatt. A virágzó cserjéket ugyanakkor a kert olyan részeire szokták ültetni, ahol más növények nem élnek meg, még a fű sem.

A virágzó fa tökéletes választás egy nagyobb kertbe. Persze kisebb kertbe is ültethetjük, virágzó bokrokkal és cserjékkel körülvéve.

 

Bemutatunk néhány virágzó fát, cserjét és bokrot:

 

orgonabokor
Orgonabokor

 

Virágzó bokrok:

  • Lepkebokor: nevét annak a tulajdonságának köszönheti, hogy vonzza a pillangókat. Hivatalos neve nyári orgona (Buddleja) és több száz fajtája létezik. A lepkebokor egyes fajtái ugyanakkor a kolibrik számára is vonzó lehet.
  • Orgona: a virágzó orgonabokor a kertészek kedvence. Az orgonabokor valószínűleg a leghosszabb életű bokor, majdnem száz évet is él. Körülbelül 20 orgonafajta létezik. Méretük változó, 2-10 méter. Az orgonavirág lehet fehér, lila, rózsaszínű és éppen orgonaszínű is. Tavasszal virágzik. Más virágzó bokrokhoz képest kicsit több ápolást, gondozást igényel.
  • Azálea (havasszépe, hangarózsa): virágzó bokor, melyet gyakran a kert előkelőségének hívnak. Több ezer változata létezik különböző színekben, mint rózsaszín, vörös, narancssárga, lila, sárga és fehér. Az azálea egy olyan növény, melynek fajtái alapvetően különböznek egymástól. Az azálea magassága körülbelül 30 centiméter és 4,5 méter között változik.

 

tarnicslonc-viraga
Tárnicslonc virága

 

Virágzó cserjék

  • Tárnicslonc: A tárnicslonc egy virágzó cserje, mely a loncfélék (Caprifoliaceae) családjába tartozik. Ez a cserje 1-6 méter magasra nő. A tárnicslonc virágfürtjei rózsaszínű, harang alakú virágocskákból állnak. A virágok körülbelül 2 centiméter hosszúak.
  • Callicarpa: A callicarpát lilabogyónak vagy szépbogyónak is nevezik, elterjedt virágzó cserje. 50-100 fajtája létezik. Virágai fürtösek, a virágok színe a fehértől a rózsaszínesig változik.

 

 

Virágzó fák

  • Amerikai gyertyán: Az amerikai gyertyán a gyertyán (Carpinus) nemzetségbe tartozik. Ez egy nagyon kisméretű fa, maximum 20 méter magasra nő. Ennek a fának a virágai télen és ősszel nyílnak.

 

amerikai-gyertyan
Amerikai gyertyán

 

  • Amerikai platánfa: Az amerikai platánfa a platán (Platanus) nemzetséghez tartozik. Körülbelül 30-40 méter magasra nő, törzsének átmérője eléri a 2 métert is.
  • Kései meggy (Prunus serotina): levelei 6-15 centiméter hosszúak. Gyümölcsének átmérője körülbelül 1 cm. A kései meggy hervadt levelei cianidot tartalmaznak, ezért ez a növény kissé veszélyes lehet az egészségünkre.

Ezeken kívül léteznek más virágzó bokrok, cserjék és fák is. Van néhány szempont, amit jó szem előtt tartani, mielőtt beszereznénk e növények valamelyikét. Az egyik a színek kiválasztása, a másik pedig, hogy milyen a talaj a kertben, és milyen bokrok, cserjék, fák élnének meg abban a talajban.

értékelés