4
Mohásodik a gyepem. Mit tegyek?
Bosszantó, mikor a gyepben a fű helyét a moha veszi át. Megszabadulni tőle nem egyszerű, de rendszeres ápolással van rá mód. 

Miért mohásodik a pázsit?

A gyakori öntözés és nyírás és az árnyék megnövekedése következtében a talaj levegőtlenné válik és a kémhatása elsavanyodik, ami kedvez a mohafélék elszaporodásának. Gyakran előfordul, hogy a kertészkedő napos helyre telepítette a gyepet, de időközben a fák és bokrok megnőttek, leárnyékolják a gyepet és abban inkább a moháknak kedveznek a körülmények.

Árnyékos kertrészeken ezért érdemesebb árnyéktűrő gyeppótló növények ültetésével helyettesítenünk a gyepet.


Mit tehetünk a moha ellen?

Védekezésül évente háromszor-négyszer szellőztetni kell a gyepet, meglevegőztetni a fűcsomók között a talajt. A pázsit lazítása a tavaszi gyepápolás egyik legfontosabb feladata. Az erre a célra szolgáló kézi és motoros eszközök kitépik a mohát és a gyomnövényeket, több helyet csinálnak a füfélék számára.

Nagymértékű mohásodás esetén növelni kell a talaj mésztartalmát Ca alapanyagú műtrágya ill. égetett mészpor iszórásával. Ez utóbbiból négyzetméterenként 3-4 dkg-ot szórink ki, alaposan gereblyézzük be és öntözzük meg a gyepet.

Jó hatást csak akkor érhetünk el, ha a felszínről kigereblyézhető mohapárna nagy részét eltávolítjuk a kezelés előtt.

mohas_gyep_kezelese

A mohásodás ellen vasgálic 10%-os oldatának kiöntözésével is védekezhetünk vagy mohásodás elleni gyeptrágya használatával, melyet évente 2-3 alkalommal kell kiszórnunk a sikeres hatás érdekében.


Moha mellett gomba is  megjelent a gyepben

A sok tavaszi csapadék mindenhol előcsalogatja a gombákat. A kalapos gombákat nehéz teljes mértékben kiirtani a gyepből. A látható termőtesteket rendszeres fűnyírással és a kaszálék összegyűjtésével távolíthatjuk el a talaj felszínéről, de a gombafonalak és spórák csak a talaj felső rétegének cseréjével távolítható el teljesen. A mohátlanításra ajánlott vasgálic a gombák távoltartásában is segítségünkre lehet.

mohas_gyep_gomba

értékelés