Paladin gyomirtót használhatok-e az évelő egyszikű gyomok kiirtására?
Évelő egyszikűekre használható a Focus ultra, Pantera 40, valamint a Select super termékek valamelyike
Következő »Melyik kategóriába tartozol?

A legtöbb korai hagymás-gumós növény - csakúgy, mini néhány ősszel virágzó - meghonosodik a pázsitban. Leginkább az erős törpe fajokkal érhetünk el sikert. Sok sáfrány és nárcisz is alkalmas erre, ugyanúgy, mint a kockásliliomok és a tulipánok. A virághagymák a durva füvekkel szemben azonban nem tudják felvenni a versenyt. A nyári virágzásúak nem honosíthatók, mivel növekedésük egybeesik a fűével, ami elhatalmasodik felettük.
![]() |
| Virágzó pázsit |
A hagymás-gumós növényeket napfényes helyre és lombhullató fák alá egyaránt lehet ültetni, mivel a növények a fák teljes lombozatának kifejlődése előtt befejezik teljes növekedésüket, így elég fényhez és nedvességhez jutnak. Mélyárnyékban azonban nem fejlődnek szépen.
|
1. Nagyobb hagymák elültetésekor szórjuk szét őket a területen úgy, hogy ne érjenek egymáshoz. 2. Ültető-kanállal ássunk különálló kis gödröket. Helyezzük bele a hagymákat a javasolt mélységben, majd temessük vissza a földet. |
Kisebb növények - például sáfrányok hagymagumóinak - elültetéséhez emeljünk ki egy gyeptéglát. Egy kicsit lazítsuk fel a földet, és szórjunk rá egy kevés tápanyagot. Tegyük rá a hagymagumókat, majd helyezzük vissza a gyeptéglát. Jól öntözzük meg, hogy a gyeptégla szélei visszaigazodjanak eredeti helyükre. Ha az elültetett növények az évek múlásával már nem virágoznak, csak leveleket hoznak, valószínűleg túlszaporodtak az adott helyen. Emeljük ki a csomót, szedjük szét a hagymagumókat, és ültessük el őket újra.
![]() |
| Virágzó gyep |
| Anemone blanda (tavaszi virágzású) | C. vernus és hibridjei (késő tavaszi, kora nyári virágzású) |
| Chionodoxa luciliae (tavaszi virágzású) | Eranthis hyemalis (téli virágzású) |
| Colchicum (őszi virágzású) | Erythronium denscanis (tavaszi virágzású) |
| Crocus chrysanthus és hibridjei (kora tavaszi virágzású) | Fritillaria meleagris (a kötött talajt kedveli) |
| C. flavus és hibridjei (tavaszi virágzású) | Leucojum aestivum (a kötött talajt kedveli) |
| C. nudiflorus (őszi virágzású) | Narcissus (korai törpefajták) |
| C. speciosus (őszi virágzású) | Ornitholagum umbellatum (kora nyári virágzású) |
| C. tommasinianus (tavaszi virágzású) | Scilla siberica (tavaszi virágzású) |