No SSO cookie

A rózsák metszése

Utolsó változtatás: 2016-05-12 | Első közzététel: 2014-02-19
(5/ 3)
Cikk nyomtatása » Cikk küldése »
A rózsák metszése
Kezdők számára a rózsametszés meglehetősen bonyolult dolognak tűnik, pedig egyáltalán nem olyan nehéz helyesen, szakszerűen metszeni a rózsákat. Lássunk néhány metszési tanácsot a tearózsák, a floribunda és polianta rózsák vagy a bokor- és vadrózsák számára.

Teahibridek metszése

A nemes tearózsák a bokor- és futórózsákhoz képest viszonylag gyengén nőnek, kevésbé nagyméretű bokrot képeznek. A metszés szempontjából ez azt jelenti, hogy erősen vissza kell őket vágni. Fontos szabály: a teahibridek vesszőit egy tenyér szélességének megfelelő hosszig kell visszametszeni. Emellett azonban célszerű figyelembe venni a növekedési erélyt és a rózsatő kondícióját is. A gyengébb vesszőket erősebben, az erősebb vesszőket kevésbé kell visszavágni. A túl rövid, elfagyott vagy öreg, ill. elhalt farészeket haladéktalanul távolítsuk el. Ha rózsabokraink például a téli erős fagy miatt féloldalasan fejlődtek, tanácsos a bokor kopasz oldalán nőtt friss hajtást a harmadik levél felett visszacsípni, így ebből a hajtásból még azon a nyáron újak fejlődnek, amelyek pár hét múlva bimbókkal is berakódnak.

 

A jó metszőolló: életlen metszőollót használva azt kockáztatjuk, hogy nagyméretű, lassan gyógyuló sebek keletkeznek a hajtásokon. Ez a rózsák esetében végzetes is lehet, mert a rózsavesszők sebgyógyulási folyamatai csak lassan mennek végbe, és még évek múltán is találhatunk nagyobb sebeket a növényeken.

 

metszoollo-rozsa

Az életlen metszőolló végzetes is lehet

 

Floribunda és polianta rózsák metszése

Ebbe az alakkörbe tartozó fajták hajtásonként nem csak egy virágot hoznak, hanem többet is, amelyek virágcsomót, sátorozó bugavirágzatot alkotnak. Természetüknél fogva erősebb növekedésűek, ezért nem kell őket annyira visszavágni, mint a teahibrid fajtákat. Általában a hajtásokat fele vagy kétharmad magasságukig ajánlott visszametszeni. Itt is vegyük figyelembe a növekedési erélyt és a rózsatő kondícióját. Sajnos ezekbe az alakkörökbe tartozó rózsák hajtásai hajlamosak rá, hogy télen teljesen visszafagyjanak. Ez néha kicsit erősebb beavatkozást von maga után, mivel az elhalt részeket teljesen el kell távolítani. A több éves, vastagabb száraz farészeket ágfűrésszel, ill. ágvágó ollóval vágjuk le. A vékonyabb ágakkal megbirkózik a metszőolló, ill. kézzel is letörhetjük. Az elhalt hajtások felismerhetők barnásfekete színükről, az elfagyottakon pedig barnás vagy barnászöld foltok láthatók. Ezeket a hajtásokat minden esetben az egészséges, zöld szárrészig metsszük vissza. A növény belsejében található felesleges hajtásokat is teljesén el kell távolítani. Erre azért van szükség, mert a túl sűrű rózsabokor csak kevés virágot hoz, mivel nem kap elég fényt.

 

 

rozsa-metszese
A rózsa helyes és helytelen metszése

 

Bokor- és vadrózsák metszése

Mind a bokor-, mind a vadrózsák nagyméretű, kiterjedt bokrokat alkotnak, amelyek már néhány év után is elérhetik a 2,5 m-es magasságot. Mindkét alakkör tagjai hosszú és erős hajtásokat képeznek. Metszéssel csak ritkítsuk meg a bokrokat, hogy a következő évben ismét gazdagon virágozzanak. Az idősebb, 2-3 éves hajtásokat vagy közvetlenül a tövüknél, vagy a fiatal fás részüknél metsszük le. Ha kevés a hajtás, újak képzésére azzal serkentjük a töveket, ha erősen visszavágjuk, egészen a fás részig, majd jól megtrágyázzuk őket.

 

A rózsametszés szabályai


Csak az ágyásrózsákat kell évente megmetszeni. A bokor- és futórózsákról elegendő csak az elhalt hajtásokat eltávolítani.

  • A metszést mindig tavasszal kihajtás előtt végezzük. A helyes metszés a növények egészségét, új hajtások növekedését és az erőteljesebb virágképződést szolgálja.
  • Az elhalt és elfagyott hajtásokat teljesen el kell távolítani.
  • A metszést éles metszőollóval, kb. 5 mm-rel a rügy felett végezzük.
  • Az egy tenyérszélességnek megfelelő hosszúságig visszavágott erős ágaknak kifelé kell mutatniuk.
  • Minél alacsonyabbra metszünk vissza egy vesszőt, annál erősebb és hosszabb hajtások képződnek belőle.

 

Futórózsák

A futórózsák évente 2 m-nél is többet nőhetnek. Ez igazán figyelemreméltó teljesítmény. A futórózsákat ezért csak ültetéskor szabad megmetszeni. Ilyenkor a fiatal növény 2-4 hajtását egyharmadáig, maximum feléig vágjuk vissza. Később aztán csak az idősebb, erősen fásodott ágakat távolítjuk el azért, hogy az új hajtásoknak teret adjunk. A hosszú hajtások végét csak kicsit szabad megkurtítani.

A 3-4 éves vesszőket újra és újra tőből el kell távolítani, hogy az egy- és a virágokat hozó kétéves hajtások jobban fejlődhessenek. Metszéskor ügyeljünk arra, hogy a hajtások legyezőszerűen elterülhessenek, és ezáltal új hajtások képződhessenek, amelyek később gazdagon berakódnak majd virágokkal, rügyekkel. A helyes metszés, a szakszerű hajtásvezetés tehát feltétele a gazdag, buja virágpompának.

 

rozsa-pergola
Pergola

 

Törzses rózsák

A törzses rózsákat hasonló módon kell metszeni, mint a teahibrideket; azaz az előző évi vesszőket a tenyérszélesség hosszáig vágjuk vissza. A legutolsó, meghagyott rügyeknek a törzses rózsákon mindig kifelé kell nézniük, hogy szép korona alakulhasson ki. A törzsből a korona alatt induló hajtásokat haladéktalanul távolítsuk el egy éles késsel, ügyelve arra, hogy ne hagyjunk csonkot.

 

Vadhajtások eltávolítása

A nemes rózsákat a faiskolákban vadrózsa alanyra szemzik. Ennek köszönhetően fagytűrőbbek és erősebb növekedésűek. Az alanyok azonban újra és újra kihajthatnak és túlnőhetik a nemes rózsarészt, ha nem távolítjuk el őket időben. A vadhajtásokat a nemes hajtásoktól legkönnyebben kisebb leveleik alapján különböztethetjük meg. Fontos, hogy csonk nélkül távolítsuk el őket, különben ismét kihajtanak. Ha a vadhajtások a föld alól törnek elő, akkor óvatosan el kell távolítani a földet a tő körül, és tőből levágni a nem kívánt hajtást.

 

 

Zöldmetszés

Az elvirágzott rózsafejek helyén csipkebogyótermés alakul ki, amely az egyszer virágzó vad- és sövényrózsákon nem zavaró. A többi fajtán azonban annál inkább, mivel termés helyett másodvirágzást szeretnénk. Az elvirágzott fejeket ezért késedelem nélkül vágjuk le, hogy a tápanyagot a növény a következő virág képzésére fordíthassa.

rozsakert

 

Forrás: Rózsakert

Tekintse meg a könyvet könyváruházunkban >>


Szólj Te is hozzá!