Kertészkedés szegény talajban
Ebből a cikkből megtudhatjuk, hogy milyen talajba milyen virágokat ültethetünk. Jóllehet, az agyagos talajban nehezen nőnek meg a növények, mégis van néhány, amelyik itt is szépen fejlődik. Lássuk, hogy melyek ezek!

Milyen a talaj virágoskertjében?

 

A legtöbb ember szeretne kertészkedni, de azt gondolja, hogy képtelen rá. Azt mondják nem születtek kertésznek, vagy a másik kifogás, hogy nincs hozzá megfelelő talaj. A tehetséget egy kis gyakorlattal és utánanézéssel lehet gyarapítani, a talajokat illetően pedig szegény talajban is lehet növényeket növelni. Csak azt kell tudni, melyik növény milyen típusú talajt kedvel. Itt van néhány példa, ami segíthet a most tanuló, jövendőbeli kertészeknek.

 

Savas talaj


A savas talaj pH értéke alacsony. Ezt talajvizsgáló műszerrel ellenőrizhetjük, a teszt elvégzése csak egy percbe kerül. Ha a PH érték nagyobb 6,5-nél, akkor az illető talaj nem megfelelő a savanyú talajt kedvelő növények részére.

Az esővíz kissé savas, tehát az esővíznek szerepe van a savanyú talaj kialakulásában. A talaj attól is lehet savas, ha mész szűrődik bele.

Az agyagos talaj szintén lehet savas, összetevőitől függően.

Itt van néhány savas talajt kedvelő virág:

 

r1_400_02

 

Begónia - közepesen szívós, egynyári virág, nyáron és ősszel virágzik.

Rododendron - szívós növény, 1,5-3 m magasra nő, és késő tavasszal virágzik.

Japán kamélia - körülbelül 3,5 m magasra nő, közepesen szívós növény, tavasszal virágzik.

 

Lúgos talaj


Mészköves területek környékére jellemző ez a fajta talaj, de az épületkövek is lúgossá tehetik, például a falak alapjai. Lúgos talaj esetében nagyobb mennyiségű komposztot kell használni, hogy a talaj tápanyagértékét növeljük.

Ha a talaj pH értéke 7, vagy ennél magasabb, az arra utal, hogy lúgos talajjal van dolgunk. Ez azért jó, mert nagyon sok növény kedveli a lúgos talajt. Amikor először ültetünk egy növényt ilyen talajba, száraz időszak alatt nagyon sokat kell öntözni. Idővel a növény létrehoz egy kiterjedt gyökérszerkezetet, amely segíti a nedvesség kiszívását a talajból, szárazabb időben is. Az elején viszont a talaj felső rétege annyira sovány, hogy a növény nem tud túl sok nedvességet felszívni, vagy megtartani. Ha száraz időben gyakran öntözzük, a növény ki tud alakítani egy olyan gyökérszerkezetet, ami idővel segítségére lesz a nedvesség megőrzésében.

 

r2_400_01

 

Itt van néhány példa olyan évelő és talajtakaró növényre, amelyek a lúgos talajt kedvelik:

  • Csótárvirág
  • Gólyaorr
  • Írisz
  • Lángvirág
  • Meténg
  • Orgona (ami igazából egy cserje)

 

Agyagos talaj


Az agyagos talajjal nehéz bánni. Télen vizenyős, nyáron pedig kisül.

Az agyagos talajban a növények sokat szenvedhetnek a száraz időszakban. Az agyagos talajt naponta kell öntözni, és talajtakarót kell használni.

Az agyagos talajok savat és lúgot is tartalmazhatnak. Éppen ezért talajtesztet kell végezni. Vannak olyan növények, amelyek szeretik az agyag adta hűvösséget. Néhány példa ezekre a növényekre:

Árnyliliom- nagyon szívós növény. Késő tavasszal virágzik, általában 60 cm-re nő. Késő nyáron gyönyörű lombozata és virága van.

 

r3_400_01


Sásliliomok - szívós növények, amelyek általában 90 cm-re nőnek. Évelő növények, tavasszal szétosztással szaporíthatók.

Indiai rebarbara - szívós növény, 1,20 cm, tavasszal virágzik. Gyönyörű zöld levelei vannak, világos rózsaszín árnyalattal.

Margaréta - szívós növény, amely bárhol megél, késő tavasztól késő nyárig virágzik.

Amint látjuk, bármilyen talajunk is van a kertünkben, találunk hozzá megfelelő növényeket. Egy kis utánajárással és néhány fortély elsajátításával bárkiből lehet kertész.

értékelés