No SSO cookie
Szobanövények Kategória
Betegség Jelleg

Kérdező: Henrietta

Szakértő: Katona Ervin - Yamadori Bonsai Hungary

Kérdés:

Kedves Szakértő! Ficus gingseng növényem közvetlenül az ablak mögötti párkányon helyezkedik el, mert elég kicsi. Az ablakba a délelőtt folyamán süt be a nap, ha jól tudom ez a legmegfelelőbb hely a növény számára. Kb. 2-3 naponta permetezem esővízzel a növényt és a földjét is. Egy blogon olvastam, hogy kavicsokat tegyünk egy tartóba, tegyünk bele vizet és helyezzük rá a növényt úgy, hogy az ne álljon a vízbe. Ez biztosítja számára a megfelelő páratartalmat. Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e? Ha szüksége van még információra, kérem jelezze. Arra is gondoltam, hogy esetleg a szállítás alkalmával megfázott vagy előző helyén huzatban tartották, mit gondol? És mit kell tennem, az összes hajtás vége barnul és lefelé konyul, de egyet kivéve, ami a legnagyobb. Köszönöm segítségét.



Válasz:

A fikuszfélék melegigényes növények, ugyanakkor nehezen viselik el a hideget, a huzatot. Amennyiben ezek közül bármely hatás éri, ledobálja a leveleit, várva a körülmények pozitív változását. Amennyiben ez nem következne be, elpusztul a növény. Jelenlegi állapotán már nem lehet változtatni, de képes azonban több hétig is hibernált állapotban maradni, és a körülmények kedvező bekövetkezésére újra hajtani! Tehát ne adja fel a kezelést! A permetezésre nincs szükség, a levelek felületéről elpárolgó víz csak lehűti a növényt!!! Kavicsos aljzatra egyáltalán nincs szükség, a bőrszerű levelei miatt nem igényes a páratartalom változásaira. A pangó víz csak felesleges vízkövesedést okozhat! Tartsa a növényt minél naposabb, meleg helyen, ahol védve van az esetleges lehüléstől! Nagyon fontos mozzanat a tápanyag utánpótlás!!! A megfelelő tartás elsajátításához olvassa el a www.yamadori-bonsai-hungary.hu oldalain található cikkeket a fikuszokról, a bonsai fényigényéről, valamint a teleltetésről. Üdvözlettel Katona Ervin



Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Még több kérdés és válasz »