No SSO cookie

Kérdező: fitike

Szakértő: Csonka Viola

Kérdés:
Mikor kell az étkezési mákot vetni, a boltban kapható étkezési mák megfelelő-e vetés céljából, milyen sűrűn kell vetni?


Válasz:
A tavaszi mák elvetett magja már 3-4 °C-on csírázik, ezért tavasszal minél korábban kell elvetni. Mélyen felásott, alaposan megtrágyázott földbe vessük. A magjai nagyon aprók (egy grammban 6-8 ezer szem van), ezért aprómorzsásra művelt földet követel. 10 m2-re 2 g magot vessünk el 30 cm sortávolságra és egy-másfél cm mélyen. Régen a kisgazdaságokban más növényekkel (pl. takarmányrépával, sárgarépával) együtt vetették, de erre kiskerti körülmények között nincsen szükség.

Amikor a kikelt máknövények már három-négy levelet fejlesztettek, akkor ki kell egyelni őket. Ez két részletben is történhet: először csak egymástól 25-30 cm távolságra levő, kis csomókat alakítunk ki, azután később a csomókból csak a legfejlettebb növényt hagyjuk meg. A mák tenyészideje 120-150 nap. Betakarítását akkor kell megkezdeni, amikor a növény lombozata teljesen elszáradt, a máktokban pedig csörögnek a szemek. Ha csak mákszem nyerése a célunk, akkor a tokokat 8-10 cm-es szárral vágjuk le, és később, kényelmes helyzetben vágjuk fel azokat, és szórjuk ki belőlük a magokat.



Kapcsolódó információk:

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Még több kérdés és válasz »