Vettem egy virágot amin volt egy pár bimbó. Azok ki is nyíltak, de több virágot nem hozott. Nem lenne baj, hogy nem virágzik, de nem tudom a nevét és így nem tudom azt sem, hogy kell teleltetni?
Válasz:
Növénye Kalanchoe uniflora, vagyis korallvirág.
Természetes feltételek mellett tavasszal nyílik, de a fénymennyiség csökkentésével el lehet érni, hogy a tél közepén is virágozzon.
A virágok magasan a levélzet fölé emelkednek. Vágott virágként is tartós. Vízben is könnyen gyökereztethető.
A korallvirág előnyös tulajdonsága, hogy hamar alkalmazkodik a környezetéhez. Megél 10 fokon, de akár 25-ön is, nem igényes a napsütésre sem. Szereti a közvetlen napfényt, de elvegetál sötét északi fekvésű szobában is.
Rövidnappalos növény, ezért virágozásának feltétele a napi 14 órás sötétség 6-8 héten át.
Hőigény:
Átlagos hőmérsékleten érzi jól magát, télen legalább 10 °C-ot igényel.
Vízigény:
Mivel szukkulens növény, vigyázzunk nehogy túlöntözzük. Két locsolás között Nehezen virágoztatható újra a korallvirág várjunk, amíg a földje egy kicsit megszikkad. Ha lehet lágy vízzel öntözzük.
Páratartalom:
Jól bírja a száraz levegőt, nem szükséges a levelek permetezése.
Betegségek:
Ha hideg helyiségben tartjuk, akkor a leveleit elhullatja.
Kártevők:
A pajzstetvek és a levéltetvek károsíthatják.
Ficzere Miklós