10 tipp, hogy újászülessen a lakásunk!

10 tipp, hogy újászülessen a lakásunk!
Tavasszal mi is újjászületésre vágyunk, a tapasztalat azt mutatja, hogy ilyenkor a lakásukat is gyakrabban változtatjuk, mint az év többi részében. Valami újat, frisset szeretnénk, valami mást. Ha sem idő, sem mód nincs a padlótól-padlásig való lakásfelújításra, akkor itt van pár tipp, hogy úgy érezzük, mintha mindent kicseréltünk volna.

A kis változtatások néha jobban érvényesülnek, mintha új bútorokat vettünk volna. Igaz, falakat sem mozdítunk, csak a terekkel ügyeskedünk, de úgy, hogy az otthonunk teljesen felfrissüljön tőle.

Mi a teendőnk, hogy újászülessen a lakásunk?

 

Lecserélni a függönyöket: míg télen a nehezebb és sötétebb árnyalatú függönyöket részesítjük előnyben, addig a nyár közeledtével vidámabb hangulatot kölcsönözhetünk lakásunknak, ha melegebb színárnyalatokat használunk, és könnyebb anyagból készült függönyökre cseréljük a régieket.

 

Zöld sarkot kialakítani: a szoba hangulatát alapvetően megváltoztathatjuk, ha külön egy erre a célra elkülönített kis zöld oázist varázsolunk az otthonunkba virágzó és leveles növényekből.

 

Sok tükör felszerelése az előszobában: több kisebb, vagy egy nagyobb tükröt is használhatunk annak érdekében, hogy az előszobát játékosabbá és figyelemfelkeltőbbé alakítsuk például úgy, hogy a tükör köré vékony selyem anyagot tekerünk.

 

Világítás felturbózása: az erősebb fény segítségével kihangsúlyozhatjuk azokat a dekorációs elemeket, amelyek eddig nem voltak szem előtt, míg a tompább világítás több intimitást kölcsönöz a lakásnak.

 

nappali fények

 

Nagy lámpa beiktatása: viszonylag olcsón beszerezhető és nagyon hatásos kiegészítője lehet például a nappalinak vagy a hálószobának. Egy mutatósabb darab megváltoztathatja a lakás hangulatát.

 

Új képek, kiegészítők: ebben az esetben szinte minden megengedett, egy új festmény vagy éppen egy fotó a legegyszerűbb lakás hangulatát is feldobja.

 

Párnák: vagy egy új ágytakarót, amely igazodik a lakás stílusához és berendezéséhez. Ettől a mi közérzetünk is sokkal jobb lesz.

 

Festés, vagy minták a falon: amennyiben radikálisabb átalakításra vágyunk, akkor célszerű a falaknak új árnyalatot adni. Ha mégsem, feldobhatjuk minták festésével, vagy a most oly divatos dekoratív falmatricákkal.

 

Bútorok átrendezése: nem kell hozzá más, csak egy kis fantázia és a bútorokat a nem szokványos módon is elhelyezhetjük, bátran játszadozhatunk a szoba nyújtotta lehetőségekkel.

 

takarítás

 

Rend: Mivel a " lelke" mindennek, ezért amennyire csak lehetséges mellőzzük a rendetlenséget. A felesleges tárgyakat pakoljuk egy dobozba vagy dobjuk ki őket. Egy bölcs megállapítás szerint ugyanis a régi a múlt, az új a jövő. Ezért leginkább a szép emlékeket őrző tárgyakat tartsuk meg, a közönböseket dobjuk ki, hogy legyen helyünk az új "emlékeinknek".

 

Ha ezeket az egyszerű, de annál ötletesebb tippeket megvalósítjuk, nem csak a lakásunk, de mi magunk is újjászületünk.

 

9 fontos feng shui tipp a lakásba!

értékelés