Az orchideám elkezdte elszárítani és dobálni a virágait. Ez normális dolog, vagy valamilyen betegség?
Én úgy látom, hogy kinyílási sorrendben alulról felfelé haladva teszi ezt, ami arra vall, hogy elvirágzik.
Következő »Melyik salátát szereted jobban?
De ki ivott először a borhoz szódát? Az első fröccs fogyasztásáról kétféle történet közismert:
1842. október 5-én Fáy András a Fóti pincéjébe szüretre hívta Vörösmartyt és néhány barátját. A barátok között ott volt Jedlik Ányos is, aki nemcsak az elektromosság nagy tudósa volt, hanem a szódavíz magyar feltalálója is. Ahhoz, hogy a bor erősségét kellemesen enyhíteni lehessen, nemcsak a szódavíz előállítását kellett felfedeznie, hanem természetesen fel kellett találni egy olyan üveget is, amelyből a szódavizet ki lehessen fröccsenteni. Jedlik magával vitte a világ legelső szódásüvegét, majd a házigazda és a vendégek elképedésére elkészítette a Fáy-birtokon a legelső fröccsöt. Ő azonban, németesen, spriccernek nevezte. Vörösmartynak ez a szó nem tetszett és helyette találta ki a fröccs szót.
A győriek azt állítják, hogy a Jedlik, amikor még Győrben volt bencés kanonok, akkor az ottani rendtársak biztatására, ott Győrben, készítette az első szódavízgyártó berendezést. Amikor elkészült a berendezés, az ottani kollégák biztatták, hogy akkor kóstolják meg borral is. Bárki találta ki ezt a szót, tény, hogy benne van a lényeg, azaz a habzás, az üdítő pezsgés, amikor a borba belecsapódik a szóda, belefröccsen a szódavíz és ettől még élvezhetőbb lesz a hűsítő ital.
![]() |
| Egy kisfröccs |
A bor és a szóda arányaitól függően többféle fröccs létezik. A frissítő nedű kedvelői különös nevekkel ruházták fel kedvenc italukat.
A nagyfröccs 2 dl bor, 1 dl szódával. Férfias ital. Bulizós, mulatós, mámoros estékre ajánlott. Hajtás és húzás néven is ismerik. Móra Ferenc szerint egy hajtással, húzással a gallér mögé lehet küldeni.
A kisfröccs, más néven: rövidlépés, vagy fütty. József Attila szerint ezt „egy füttyre" ihatta meg a szomjazó. Az 1 dl bor, 1 dl szódával, univerzális koktél, amely nemekre való tekintet nélkül ajánlott bárhol, bármikor.
A hosszúlépés, amely "fordított" néven szerepel egyes kocsmák itallapján 1 dl bor, 2 dl szóda keveréke. Számos elnevezése van még a sokak által kedvelt gyöngyöző italnak.
![]() |
| A legtöbb fröccs fehérborral készül |
Azt mondják, József Attila is ilyet ivott, csak ő úgy hívta, hogy fütty. Tudniillik egy füttynyi idő alatt bedobta és ment tovább. Vagy pl. a Krúdy Gyula. Krúdy Gyula nevezte el, amikor a 9 dl. bort csak éppen megnevetteti 1 dl. szódavízzel. A bor fajtája leggyakrabban: olasz, hárs, vagy muskotályos. Fogyasztása nem kötött helyhez vagy napszakhoz, szemben pl.: a koktélokkal vagy a pezsgővel. A frissítő hatású, savanykás, enyhén bódító ital ma is sokak kedvence. Népszerűségét az üdítő hatásának és alacsony árának köszönheti. A fröccs titka a buborék arány, ugyanis ez okozza a gyors felfrissülést, majd az enyhe bódulást, ill. a kevésbé finom bort is ihatóvá teszi. Egészségükre!
Forrás: FP24