Erkélyem virágait apró, hosszas alakú bokarak szállták meg, mivel lehet védekezni ellenük?
Így a leírás alapján elég nehéz, de azt gondolom, talán tőzeglegyek szaporodtak el.
Következő »Melyik kategóriába tartozol?

![]() |
Ha szenes grillünk van, helyezzünk közepesen meleg szeneket a grill egyik oldalára. Kenjük be az őszibarack darabokat repceolajjal, majd tegyük közvetlenül a grillre, és hagyjuk őket 3 percig sülni, amíg nem kapnak enyhén barnás színt, majd vegyük le őket. Vágjuk ketté az őszibarackokat. Törjük össze az őszibarackokat egy nagy edénybe 1/2 csésze cukorral, bazsalikommal, kukoricakeményítővel és citromlével.
Egy kevés liszttel megszórt területen nyújtsuk ki a tésztákat, amíg 30 cm átmérőjűek nem lesznek. Olajozzuk meg a 25 cm-es vas tepsit, hogy ne ragadjon hozzá a tészta. Az egyik tésztát tegyük be a tepsibe, ennek el kellene takarnia a tepsi felületének ¾-ét. Tegyük rá a barack keveréket majd egy hegyes kés segítségével, lyukasszuk ki a másik tészta közepét, hogy a gőz ki tudjon jönni. Aztán tegyük rá a töltelékre, ha még marad tészta, azt betehetjük a két rend tészta közé töltelékként. Ha ezzel meg vagyunk, keverjük össze a tojást a vízzel egy kisebb edényben. Kenjük be a pitét ezzel a keverékkel, aztán szórjuk rá a megmaradt cukrot.
Helyezzük a tepsit a grill üres oldalára. Takarjuk le és hagyjuk ott 1½ - 2 órát, amíg a tészta aranyszínűre nem sül, és a töltelék nem lesz habos. Csak egyszer fordítsuk meg a pitét. (Amennyiben gázgrillünk van, melegítsük elő, majd állítsuk közepes fokra. Állítsuk közvetett főzésre, és folytassuk úgy, mint a szenes grillen.) Hagyjuk a pitét 30-40 percig hűlni mielőtt felszeleteljük. Ez a recept 12 adag pitéhez elég.
![]() |
Napi ajánlott érték: 2000 kalória