2 hete kaptam a képen látható, kb 30 cm magas Ficus növényt, de szinte azóta folyamatosan száradnak és hullanak a levelei. Mit tegyek?
Óvni kell a huzattól és a hirtelen hőmérséklet-változástól, mert levélhulláshoz vezethetnek.
Következő »Melyik salátát szereted jobban?
Hozzávalók:

A tálaláshoz:
Tegyük a lisztet keverő edénybe, adjuk hozzá a sót, a szárított élesztőt és a cukrot. Kezdjük el dagasztani és közben kis adagokban öntsük hozzá a langyos tejet. Ha a tészta kezd összeállni, tegyük bele a tojások sárgáját, a szobahőmérsékletű vajat és a rumot. Dagasszuk 5-6 percig. A tésztának kalácssűrűségűnek kell lenni, ez a sűrűség a galuskatésztához hasonlít jobban. Takarjuk le tiszta konyharuhával és kelesszük duplájára. Borítsuk liszttel megszórt deszkára, nyújtsuk két centi vastagságúra, és széles szájú pohárral vagy fánkszaggatóval szaggassuk ki. Hagyjuk még kelni pár percig.Öntsünk egy liter étolajat egy lábasba, és forrósítsuk fel. Vigyázzunk, ne legyen túl forró az olaj, mert akkor hirtelen megsül a fánk és a belseje nyers maradhat. Kezünkkel a fánktészta közepét nyomjuk be, majd óvatosan tegyük a forró olajba. Takarjuk le körülbelül egy percre, így lesz a fánkunk szalagos, majd utána fordítsuk meg. Megfordítás után nem kell már letakarni. Szedjük ki az olajból, csepegtessük le, és még forrón szórjuk meg porcukorral.
Tipp: A megsütött fánkok egyik felét mártsuk az olvasztott csokiba, majd utána kókuszreszelékkel vagy pirított és durvára darált dióval szórjuk meg