Évente - kedvező időjárás esetén - 3-szor vághatjuk a növényt (reggeli órákban). Az első vágást a legalsó levelek sárgulásakor kell végezni. A következőket pedig akkor, ha a növény ismételten eléri az első vágásnál meghatározott növekedési-fejlődési fázist.
A sörgyártás szinte egyidős az emberiséggel. Már a Kék-Nílus völgyében is készíthettek sört, ezt bizonyítja a szudáni ásatások során fellelt közel 7000 éves edény, melyben sör maradványait mutatták ki. Pontosan nem tudjuk, hogy mikor készítettek először sört a világon, de az bizonyos, hogy már az ókori egyiptomiak is foglalkoztak sörfőzéssel a Kr. e. V. évezredben. Ideje visszatérnünk az ősi hagyományokhoz! Főzzünk sört!
A házisör készítésének receptje
30 dkg árpát megpörkölünk egy palacsintasütőben, és 2 dkg komlóval egy tiszta vászonzacskóba tesszük, jól bekötjük a zacskó száját és 15 liter vízben 2 órán át főzzük. Megpirítunk 45 dkg cukrot, pirosra, és a fővő vízből vett adaggal felengedjük.
De csak annyira, hogy a cukor feloldódjon, és ezután a cukros vizet visszaöntjük az árpa-komló főzővizébe. Együtt is főzzük, legalább 10 percig. Ezután állni hagyjuk 12-15 órán át, leszűrjük, és belemorzsolunk 2 dkg élesztőt, jól elkeverjük, és újra 12-15 órán át állni hagyjuk.
Ezután üvegekbe tehetjük. Az üvegeket 3/4 részig töltsük, és zárjuk le. Ezek után 8 napra hideg helyre tegyük, hogy erjedhessen. Ezek után már csak annyi a dolgunk, hogy büszkén kínáljuk a házi készítésű sört barátainknak!
A regisztráció egy perc, de megéri, mert utána minden kényelmesebb lesz, ráadásul minden szolgáltatás ingyenes. Az adataidat nem adjuk ki senkinek. Hajrá!
Ha jelentkezni szeretnél Szaknévsorunkba, kérjük, előbb regisztráld magad oldalunkon (lásd Instant Regisztráció), bejelentkezés után már kitöltheted a Szaknévsori adatlapot.
Csatlakozz közösségünkhöz! A REGISZTRÁCIÓ egyszerű. Csak válassz egy felhasználónevet, add meg e-mail címed, jelszavad és várd meg a megerősítő e-mailt. Az abban található linkre kattintva véglegesítheted feliratkozásodat.
WWW.HERBALFUSTOLO
TEAM.COM
MEGÉRKEZETT AZ UJ LEGÁLIS EXTRÉM ERÖS
HERBÁL BIO LEGÁLIS FÜSTÖLÖ BIO FÜ
NEVE,MOHIKÁN.
HA ELEGED VAN ASOK IGÉRGETÉSEKBÖL ÉS TE IS SZERETNÉL EXTRA ERÖS HERBÁ... részletek »
WWW.HERBALFUSTOLO
TEAM.COM
MEGÉRKEZETT AZ UJ LEGÁLIS EXTRÉM ERÖS
HERBÁL BIO LEGÁLIS FÜSTÖLÖ BIO FÜ
NEVE,MOHIKÁN.
HA ELEGED VAN ASOK IGÉRGETÉSEKBÖL ÉS TE IS SZERETNÉL EXTRA ERÖS HERBÁ... részletek »