Karácsonyi maradék - így nem veszik semmi sem kárba!

Nem jött el a vendég, túl sokat főztél az ünnepekre, vagy nem volt éhes a család? Pár tipp és ötlet, hogy mit is készíthetsz a megmaradt ünnepi finomságokból, alapanyagokból.

A karácsonyi pulykasült a népes számú családoknak a legkiadósabb ünnepi eledel. Bármekkora is az étvágyuk, biztosan marad még a csonton lerágnivaló finomság.

A karácsonyi pulykasültből leves, pite

Az ünnepek után, hogy ne vesszen kárba, készíthetünk belőle zöldségekkel tartalmas levest, vagy a sült húsából pitét. Egy nagy fazékban forrósítsunk fel egy evőkanálnyi olívaolajat, adjunk hozzá egy gerezd összezúzott fokhagymát és hevítsük addig, míg sisteregni kezd. Tegyünk hozzá kis kockákra felvágott sárgarépát, karlábét, zellergumót, petrezselyem gyökeret és lefedve pároljuk 5-6 percig. Szórjunk rá két evőkanálnyi lisztet, keverjük jól össze, majd öntsük fel pár liternyi vízzel.

Ünnepi menü újrahasznosítva

Tegyük bele a pulykasült csontjait, nem baj ha marad rajta egy kis hús is, majd fűszerezzük kevéske darált borssal, őrölt szerecsendióval kis csokornyi kakukkfűvel. Ízesítsük sóval és egy tyúkhúsleves kockával. Lassú tűzön főzzük 40-50 percig. Mielőtt elkészülne, szórjunk bele egy maréknyi árpagyöngyét és főzzük még további 5-6 percig. Tálalás előtt vegyük ki a csontokat, és szórjuk meg bőven összevágott petrezselyem zöldjével.

Ünnepi menü újrahasznosítva

Az angol családok kedvence a zöldséges-húsos pite, amit leveles tésztával vagy krumplipürével fednek be, és sütőben sütnek pirosra. Talán legjobban a mi zöldséges főzelékünkhöz hasonlít.

Ünnepi menü újrahasznosítva

Zöldséges húsos pite is készülhet

Egy nagy lábasban forrósítsunk fel egy evőkanálnyi vajat, tegyünk bele egy gerezdnyi zúzott fokhagymát és forrósítsuk fel. Adjunk hozzá a zöldborsót, felkarikázott sárgarépát, és morzsolt csemegekukoricát, majd lefedve pároljuk pár percig. Öntsük fel annyi vízzel, hogy épp ellepje, ízesítsük sóval és egy csirkeleves kockával, majd addig főzzük, míg a zöldségek puhák lesznek. Lisztes habarással sűrítsük be, és öntsünk bele egy pohárnyi tejfölt. A főzeléket kicsit sűrűbbre habarjuk, a megszokottól. Adjuk hozzá az újnyi csíkokra felvágott maradék pulykasültet, és egy csokornyi újhagymát. Öntsük az egészet egy tűzálló tálba, úgy hogy háromnegyedig lepje le, majd tetejét fedjük be kinyújtott leveles tésztával. Széleit jól nyomkodjuk a sütőedényhez, tetejét szurkáljuk meg villával, és előmelegített sütőben 150 fokon süssük 35-40 percig.

Befedhetjük krumplipürével is, ilyenkor a pürébe keverjünk egy-két tojás sárgáját, majd fedjük be vele a zöldséges ragut, villával igazgassuk el egyenletesen, és forró sütőben süssük pirosra. A maradék krumplipürét beledagaszthatjuk kenyértésztába vagy készülhet belőle burgonyás lángos.

Lazacból szendvicskrém

Az egészben megsütött lazac maradékából legjobb, ha kenyérre kenhető szendvicskrémet készítünk. A maradék halhúsból szedjük ki kezünkkel a szálkákat, majd tegyük egy tálba.

Ünnepi menü újrahasznosítva

Adjunk hozzá vékonyra felvágott zellerszárat (halványított zellert), felkockázott almát és keményre főzött tojást. Ízesítsük kevéske darált borssal, citrom kifacsart levével, mustárral és sóval. Pár kanálnyi majonéz hozzákeverésével tegyük finom krémessé. Pirítós kenyérre kenve fogyasszuk, vagy megtölthetünk vele nagyméretű, kivájt magházú paradicsomokat is, pár levél salátával akár elegáns előételt is varázsolhatunk a maradék halsültből.

Készülhet belőle rizssaláta is. A megfőzött és kihűlt rizshez keverjük a szálkanélküli halsültet, forgassunk hozzá összevágott paradicsomot, lilahagymát, cukkínit és színes paprikát, majd ízesítsük citromlével, sóval és kevéske darált borssal. Önállóan fogyasztva akár könnyű ebédünk is lehet. A recept más tengeri hallal, de süllővel is működik.

Csokimikulásokból mártogatós

Ne sajnáljuk feláldozni a csokoládé mikulásokat sem. A szilveszteri bulira mártogassunk eperszemeket vagy aszalt gyümölcsöket felolvasztott csokiba.

Ünnepi menü újrahasznosítva

Tegyünk egy kis tálkát vízgőz fölé, majd tördeljük bele a csokoládé figurákat. Lassú tűzön, állandóan kevergetve olvasszuk fel. Az eperszemeket, aszalt szilvát, aszalt sárgabarackot vagy friss ananászdarabokat szúrjuk fel bambuszpálcára, majd mártsuk bele az olvadt csokoládéba. Csepegtessük le jól, és a bemártott gyümölcsökkel felfelé tegyük hosszú üvegpoharakba. Pezsgő mellé kínáljuk az óévet búcsúztató vendégeknek.

A csokoládé fehér változatából készülhet bulizós leves is

10 dkg fehér csokoládét törjünk apró darabokra, majd tegyük egy tálba vízgőz fölé és olvassuk fel. Egy másik edénybe öntsünk 2.5 dl tejet, 2.5 dl tejszínt és 1 evőkanálnyi cukrot, majd forraljuk fel. Ha kissé kihűlt, keverjünk hozzá 6 tojás sárgáját, tegyük vissza a gőzre és habverővel verjük sűrű krémmé. Vegyük le a gőzről, majd csorgassuk hozzá a felolvasztott fehér csokit és pár csepp rummal bolondítsuk meg. Kávéscsészékbe tálaljuk.

Kiszáradt a bejgli? Pudingnak tökéletes!

Ha már unalomig teleettük magunkat a bejglivel és kezd már jól kiszáradni, legjobb ha készítünk belőle pudingot.

Ünnepi menü újrahasznosítva

A bejglit vágjuk fel egy centi vastagságú szeletekre, majd ferdén egymás fedésében rakjuk le egy kivajazott tűzálló tálba. Tehetünk a szeletek közé meghámozott alma- vagy körteszeleteket vagy barackbefőttet. Egy tálba öntsünk fél liternyi tejszínt, tegyünk hozzá ízlés szerint cukrot, vaníliás cukrot, reszeljünk bele citromhéjat, és keverjünk hozzá 4 db tojás sárgáját. Ezzel a tejszínes keverékkel öntsük nyakon, majd előmelegített sütőben 150 fokon süssük fél órán keresztül. Ha elkészült kanalazzunk belőle pár kanálnyit nagy tányérokra, és mellé vaníliafagylaltot tálaljunk.

értékelés