Vágjam-e le amarilliszem leveleit, vagy hagyjam őket teljesen megnőni?
A levéllel a növény erősödni szeretne, ha levágja sem fog már virágozni mert először a virágnak kellene megjelennie.
Következő »Melyik kategóriába tartozol?

A The Daily Beast portál publicistái a jelenleg zajló téli olimpiai apropóján döntöttek úgy, hogy a sporteseményhez hasonlóan felvonultatják az esélyes országokat, és megpróbálják meghatározni, egy képzeletbeli olimpián melyik nemzet lenne a tévé előtt ülés, a chips ropogtatás vagy internetezés bajnoka, és az elért eredményeket tekintve melyik állhatna fel a világ leglustább országainak helyt adó dobogó legmagasabb fokára.
A kutatók az összesítéshez négy kategóriát határoztak meg: a naponta elfogyasztott kalória mennyiségét, a tévé előtt töltött órák hosszát és az internethasználati szokásokat vetették össze a sportolási hajlandósággal. A vonatkozó adatokat a ComScore tavalyi adatgyűjtése, az ENSZ 2009-es statisztikai évkönyve, valamint az OECD 2009-es "Society at a Glance" című jelentését felhasználva gyűjtötték össze; míg a nevezett 24 országot azon OECD-tagok közül választottak ki, amelyekről az elemzéshez szükséges kategóriákban kellő mennyiségű adat állt rendelkezésre.
Az összesítést az Egyesült Államok nyerte, amely a sportolástól való idegenkedés és az internethasználat gyakoriságának rajtszámában a bronzérmet vihette haza, míg a kalória bevitel és a tévé előtt töltött órák számát tekintve aranyérmes helyezést ért el.
A dobogó második fokára az idei téli olimpiának otthont adó Kanada állhatott fel. Az USA északi szomszédja lakosainak minden más országnál nagyobb arányú internethasználati szokásainak köszönheti sikerét. A bronzérmet Belgium kapta.
A helyiek a vizsgált 24 ország közül másodikként végeztek a kalóriabevitel arányát tekintve, ami - a sör, a csokoládé, a waffel és a sültkrumpli európai hazájáról lévén szó - talán nem is annyira meglepő... Egy fokkal maradt le a dobogós helyezésről Törökország, amelynek lakói sportolástól való idegenkedésükkel teljesítettek minden nemzetnél jobban, míg Nagy-Britannia ugyanebben a kategóriában nyert ezüstérmével szerezte meg az ötödik helyet. A hatodik helyezett Lengyelország és a hetedik Mexikó a tévé előtt ülés versenyszámában teljesített kiemelkedően, a bronz-, illetve ezüstérmet szerezve meg.
![]() |
A további listán szereplő Írország a kalóriabevitel tekintetében lett bronzérmes (megint a sör...), de a tévé és internet előtt töltött órák számát tekintve egészségesebben teljesített, így a kutatók a 14. helyre sorolták. Dél-Korea az internethasználatot tekintve rögtön Kanada után áll, de mivel a helyiek kevesebbet esznek, tévéznék, és nem utálnak annyira mozogni az ország a 15. helyezettként került a listára.
ELTE Társadalomtudományi Kar Hírlevél