Melyek a legkönnyebben termeszthető kerti növények? 1. rész

Melyek a legkönnyebben termeszthető kerti növények? 1. rész
Az a kijelentés, miszerint a komoly kertészek évelő növényeket ültetnek és nem egynyárit, félig igaz félig nem. Az évelő növényeket minden évben visszatérő színpompájukért-, az egynyáriakat pedig azért ültetik, hogy a hosszú szezonban végig színes legyen a kert.

Könnyen termeszthető kerti növények

 

Az egynyári virágok kitöltik az üres tereket az évelők között és folyamatos virágzásukkal kiegészítik a rövidebb virágzású évelőket. Az egynyáriak a kerítés mellett és jól mutatnak.

A legtöbb egynyári növény a kertben elvetett magból nő ki. Egyesek, mint a pipacsok és a kék búzavirág, inkább a hűvös talajt és a kora tavaszi hőmérsékletet kedvelik, de a legtöbb a meleg talajban csírázik jobban, miután a fagyveszély elmúlt. Próbálja ki a következő öt növény termesztését: egyszerűen csak a magot kell elszórni a kiszemelt helyen

 

Pillangóvirág (Sallangospillangóvirág-Cosmos bipinnatus, Sárga pillangóvirág-C. sulphureus)


Páfrányszerű levélzete, számtalan színárnyalatú virága, minden kertben jól mutat. A növények 30-125 cm-ig nőnek, a fajtától függően, így kedvére válogathat közülük. A magokat elhelyezheti sorokban, csoportosan vagy elszórtan. Ritkítsa egyszer, vagy kétszer a szezon során és gyakran vágja le a virágjait. A pillangóvirág szárazságtűrő növény.

 

Ültetési tanácsok:


Ültesse őket évelőkkel vagy rózsákkal vegyesen, ha klasszikus stílusú kertet kedveli. A magasabb fajtákat a kert hátsó részébe ajánlott ültetni, a rövidebbek pedig kiváló szegélytakaró növények. A pillangóvirág jól mutat a vázában is lobélia, muskátli, pipacs, margaréta vagy kék zsálya mellett.

 

Sallangos pillangóvirág

 

Körömvirág (kisvirágú bársonyvirág-Tagetes patula, az úgynevezett francia körömvirág)


A virágai kisebbek és rövidebbek, mint az afrikai vagy amerikai köromvirágé (nagyvirágú bársonyvirág-T. erecta), a francia körömvirág egyszer vagy kétszer virágzik egy szezonban. Élénk sárga, narancssárga, piros színekben fordul elő. A magja vékony. Mikor kicsírázik helyezze a palántákat a talajba 15-20 cm-re egymástól, úgy, hogy érjék őket a napsugarak.

Csípjen le a növekvő fiatal hajtások végeiből, mert így dúsabb lesz virágzata! A francia körömvirág az elvetéstől 45-50 napra kezd virágozni. Távolítsa el a fonnyadt és fakó virágokat, hogy a növény termékenyebb legyen.

A szezon felénél megtrágyázhatja. A körömvirág viszonylag szárazságtűrő, locsolni csak a nagyon száraz időszakokban szükséges.

 

Ültetési tanácsok:


Nagyon jól társítható a törpe liliommal, szépecskével és a cickafarkkal. Mutatós virág. Ültesse paradicsom mellé, mert megvédi annak gyökereit a fonalférgektől. Nevelheti virágcserépben is zsályával (piros vagy kék), a meténg (vinca) és a torma (nasturtium) is jó társítás a körömvirág számára.

 

Francia körömvirág

 

 

Hajnalka (kerti hajnalka-Ipomoea Purpurea, kék hajnalka-I. tricolor, holdvirág-I. alba)


A hajnalka szív alakú leveleivel és gyönyörű virágaival tökéletesen elfed egy lugast vagy egy kerítést. Virágja egy nap után elnyílik. A színskála a kék, piros, rózsaszín és levendula színeiből áll. Nagy, fehér, illatos virágai vannak a hajnalkával rokon holdvirágnak (I. alba), amely alkonyatkor nyílik.

A magok gyorsabb csírázásáért vetés előtt áztassa be őket egy éjszakára nedves papírtörlőbe. Ez az egyetlen titka a hajnalka virág termesztésének. Tegyen karót a növények mellé, mert gyorsan növekednek, akár 3 méter magasra is megnőhetnek, és támasztékra van szükségük. Nem kell trágyázni, illetve sok vizet biztosítani neki a szezon folyamán. A virágot napos- vagy részben napos helyre ültesse.

Ültetési tanácsok:


Fedjen el egy nem túl vonzó kerítést: a szárak természetes módon kúsznak fel egy lyukacsos kerítésre. Használjon zsinórt vagy monofil horgászzsinórt a fából készült kerítések esetén.

 

Holdvirág

 

További könnyen termeszthető növények >>

értékelés