Műtrágya: barát vagy ellenség?
A „mű” szó a legtöbb emberből azonnali ellenérzést vált ki. A mesterségesen előállított vegyi anyagok és termékek veszélyeiről, természet- és egészségkárosító hatásairól nap mint nap értesülünk a médiából. A gyártók is ügyesen növénytáp elnevezéssel ruházták fel a műtrágyát.

Mi is valójában a műtrágya?

 

Nem más, mint a növények számára az élethez nélkülözhetetlen tápanyag-koncentrátum. Szervetlen anyagok, amelyekből a növény természetes úton szerves anyagot állít elő. Az emberi szervezetre ezáltal károsító hatása nincsen.

 

Miért vált szükségessé?


A népesség növekedése miatt jóval több élelem előállítása vált szükségessé. A természettől mind nagyobb területeket szakítottak ki mezőgazdasági művelés céljára, pl. erdők kiirtásával, mocsarak lecsapolásával, aminek káros hatásaival napjainkban is szembesülünk.

A szerves trágyák mennyisége már nem fedezte a művelt területek szükségleteit. Az árverseny következtében minél alacsonyabb előállítási költség mellett magas terméshozamot kellett, kell produkálni. A drágább, lassúbb lebomlású szerves anyagok időarányosan kevesebb tápanyagot biztosítanak a növény számára, mint az azonnal ható műtrágyák. Cserépben, ládákban nevelt növények esetében csak akkor tudjuk mellőzni használatukat , ha sűrűn átültetjük őket egyre nagyobb edénybe, bőséges szervestrágya-utánpótlást biztosítva.

 

mutragya-hasznalata
A granulátumok és rudak hosszan tartó hatásúak

 

Milyen anyagokból tevődnek össze a műtrágyák?


Szerencsére a növényfajtákra kifejlesztett speciális kombinált növénytápokat vásárolhatunk. Például virágzó, örökzöld, hagymás növényekre, rózsákra kifejlesztett műtrágyákat. Legyen szempont az összetevők aránya. Zöldtömeg fejlődéséhez a nitrogén, virágzás elősegítésére foszfor, cukortartalom növelésére, termések mennyiségi növelésére, minőségi javítására, sejtek erősítésére a kálium makroelemek a legfontosabbak. Mindenképpen szükséges, hogy mikroelemeket is tartalmazzanak, pl. vasat, rezet, cinket stb.

 

Használati tudnivalók


Granulátumok, rudak, folyadékok közül választhatunk. A granulátumok és rudak hosszan tartó hatásúak, víz által folyamatosan kioldódó tápanyagokat biztosítanak a növényeknek. Ezek speciális tápok. Használati utasítás alapján mindegyiket egyszerű alkalmazni, de a növény fejlődésével és a fokozott öntözéssel párhuzamosan pótolni kell, mert a három vagy hat hónapos hatási időtartam csökken.

A folyékony halmazállapotú műtrágyák azonnal erőteljes „lökést" adnak a növényeknek, ezért "gyorssegélyként" is alkalmazhatók. Célszerű használni még a növények vegetációjának lassulásakor, intenzív virágzáskor, és akkor is, ha a gyökérzet nagyon átszőtte a földet, de még nem szeretnénk átültetni.

 

viragzas-mutragya
A megfelelően használt műtrágya nem káros

 

Egyéb érdekesség és tudnivaló


A granulátum formában kapható, csak egyféle makroelemet tartalmazó műtrágyák közül a nitrogén a vízben azonnal oldódik, ezért rövid, de rendkívül intenzív hatású.

Figyelem: perzselhet, sőt meg is ölheti a növényt!

A kálium és a foszfor lassan oldódnak, ezért értelemszerűen késő ősszel vagy télen juttassuk ki. A speciális komplex műtrágyák oldása már szabályozott, kivéve a folyadékot, ezért nem károsítja a növényt az esetleges túladagolás sem.

A legtökéletesebb a szerves és a műtrágya együttes használata, melyre egy szemléltető példa: először az Egyesült Államokban állítottak elő műtrágyát. Rendkívüli terméseredményeket értek el és nagyon boldogok voltak. Nem pótolták a föld szervesanyag-tartalmát, mert fölöslegesnek ítélték. Pár év múlva szikes, terméktelen talajt sikerült létrehozniuk. Ezen területen épült többek között New York.

 

Végül, ami negatívum


Szántóföldi kultúráknál sokszor nem a megfelelő időpontban vagy mennyiségben használják a műtrágyákat, esetleg nem pótolják a talaj szervesanyag-szükségletét. Eredménye pl. a természetes vizekbe és a talaj mély rétegeibe mosódott, felhalmozódott nitrát, amely természetkárosító, és az emberre is veszélyes.

A szakszerűen, odafigyeléssel használt műtrágya valóban csak növénytáp!

 

Szerző: Bálint Károly kertépítő
Forrás: kapanyel.blog.hu

Cikkajánló: Új-zélandi spenót >>

értékelés