Termesszünk napraforgót!
Egyszerűen és olcsón lehet napraforgót termeszteni, és igen, bárki megteheti! Vége azoknak az időknek, amikor a napraforgó csak a veteményeskert része volt. 

Bárki termeszthet napraforgót!

Ma már számtalan változata létezik, melyeket nagyobb cserepekben és tárolókban, a ház körül az udvaron vagy a kert kis zugaiban is termeszthetünk. Minden gyerek szereti a napraforgót, és besegíthetnek nekünk a megfelelő fajta kiválasztásában, az ültetésben és a betakarításban.

 

A napraforgó termesztésének alapjai

  • Ezek azok az alap dolgok, amiket fontos tudni a napraforgóról, vagy latin nevén a Helianthus annuusról.
  • Napos helyre kell ültetni, ahol nem tartanak majd árnyékot a többi növénynek.
  • Legyünk biztosak benne, hogy már nem lesznek fagyok a környéken, mielőtt elültetnénk.
  • A magvakat kb. 2,5 cm mélyre és egymástól 15 cm távolságra kell ültetni.
  • A palántákat ritkítsuk meg (vagy szükség szerint sűrítsük), úgy, hogy 45 cm távolságra legyenek egymástól (a törpe változatok esetében 30 cm). Amikor mi törpenapraforgót ültettünk a tornác köré, ritkítás után 8 napraforgó maradt egy 90 cm hosszú ágyásban.
  • Ültetés után bőségesen kell öntözni. Fontos, hogy enyhén nedves legyen a talaj, amíg a magok ki nem csiráznak.

 

3_width
˝Italian White˝ napraforgó


A megfelelő napraforgó fajta kiválasztása

Egy napraforgókkal teli kert létrehozásában a gyerekeket is be lehet vonni. Például a megfelelő napraforgó fajta kiválasztása érdekes feladat lehet. Itt van néhány a lehetséges változatok közül.

˝Teddy Bear˝: ez a fajta egy tömött, borzas fejű, és csak 45 cm magasra nő. Ezt a fajtát dobozokba vagy nagyobb virágcserepekbe ültethetjük. Tökéletes választás, ha tömbházban lakunk, vagy kevés hely áll rendelkezésünkre.

˝Music box˝: ez a 71 cm magas napraforgó szintén törpe változatnak számít. Vásárolhatunk magkeveréket is, így sárga és krémszínű virágaink lesznek. Csodálatosan fest virágcserépbe ültetve.

˝Autumn Mix˝: sárga és rozsdaszínű, legtöbbször 180 cm-nél magasabbra nőnek. Mi a tornácunk egy nagyon kis sarkában termesztjük őket, és karóval támasztjuk meg. Az aranypintyek nagyon kedvelik ezt a változatot. A virágfejek 13-15 cm szélesek.

˝Italian White˝: ezek a krémszínű, apró napraforgók igen derűs hangulatot sugároznak. 120 cm magasra nőnek, de érdemes karózni. Az aranypintyek ezt a változatot is kedvelik. Az előbbivel együtt ez a két változat tökéletes választás kertünk, vagy udvarunk egyik apró sarkába.

Nagy napraforgó változatok: számos változat létezik. A ˝Russian Giant˝ változatnak 50 cm széles a virágfeje, a ˝Kong˝ napraforgó pedig 30-45 cm magasra nő. Ezekhez mindenképpen több helyre van szükség, de megéri termeszteni őket.

 

A napraforgó ültetése és gondozása

A napraforgó termesztésével kapcsolatos fenti tanácsokat figyelembe véve, az utolsó fagy után ültessük el a napraforgó magokat. A gyerekek is könnyen segíthetnek, vonalzó, kertészásó és kertészkanál segítségével. Bármilyen talajtípus megfelel, de a jó vízelvezetésű tőzeges talaj a legjobb választás. Kérjük meg a gyerekeinket, hogy szórjanak szét egy zsák tőzeget ott, ahova a napraforgókat szeretnénk ültetni. Az óriás napraforgók számára egy 45-60 cm széles talajcsík a legjobb, lehetőleg kerítés mellett, így a széltől is meg tudjuk védeni.

 

Napraforgó-ültetése-gondozása

 

Ne féljünk kísérletezni! Ha van egy kis helyünk, amit fel szeretnénk vidítani, használjuk ki bátran! Egy másik feladat a gyerekek számára az lehet, hogy a segítségünkkel kijelöljék a tervezett virágágyások helyét, és megtervezzék az ültetést. Ezt még idő előtt elvégezhetjük, hogy felcsigázzuk az érdeklődésüket. Nem szükséges egy egész csomag magot elültetni, és ne szorítkozzunk csak egy nagy területre. Néhány sarok, talajcsík tökéletesen mutat majd.

 

Növekedés és a napraforgók betakarítása

A napraforgómagok az ültetés után 1-2 héttel csiráznak ki, és kezdetben lassan növekednek. Ha madarak vagy kis állatok garázdálkodnak a palánták körül, dróthálóval kerítsük el őket, vagy vágjuk le egy tejeskanna tetejét és alját, és ezt tegyük a palánták köré. A gyerekeket bevonhatjuk a munkába, hogy figyeljék, öntözzék, és felaprózott leveleket vagy más talajtakarót tegyenek a virágok tövére.

Sokan az összes napraforgómagot betakarítják, és nem hagynak a madaraknak táplálékot. Érdekes feladat a gyerekek számára, hogy a betakarításra szánt napraforgók fejét gézzel, hálótasakkal vagy régi harisnyákkal fedjék be, a többi magot pedig meghagyják a madaraknak. Extra feladatként a gyerekek megfigyelhetik és feljegyezhetik, hogy milyen madárfaj és hány példány csemegézett a napraforgómagból.

 

Madár-napraforgó

 

Amikor a virágok közepe elkezd barnulni, vágjuk le 5 cm-el a feje alatt és egy száraz, jól szellőző helyre akasszuk száradni, például a garázsba vagy a padlásra. Amikor megszáradtak, dörzsöljük a fejeket egymáshoz, hogy a magvak kihulljanak, majd a magvakat áztassuk reggelig sós vízbe. Miután leszűrtük róluk a vizet, és megszáradtak, terítsük őket sütőlapra, és szárítsuk őket három órán át a kétszáz fokra melegített sütőben. Ezután dobozokban tárulhatjuk a magot. Ne felejtsünk el félretenni még a pörkölés előtt néhány magot, hogy jövőre is ültethessünk. Ezeket száraz, hideg helyen tároljuk tavaszig.

A napraforgó termesztése lehet egy különleges családi projekt is, hiszen annyi mindent tudhatunk meg a természetről és a növények növekedéséről, ugyanakkor megtaníthatjuk a gyerekeinknek, hogyan legyenek türelmesek. A végső eredményre mindig szívesen emlékeznek majd vissza.

értékelés