No SSO cookie

Hogyan termesszünk sztíviát (Stevia rebaudiana)? - 1. rész

Utolsó változtatás: 2016-05-18 | Első közzététel: 2012-03-28
(5/ 1)
Cikk nyomtatása » Cikk küldése »
Hogyan termesszünk sztíviát (Stevia rebaudiana)? - 1. rész
Ha szeretünk kertészkedni, a sztívia megjutalmazza erőfeszítéseinket. Míg a legtöbben nem tudunk cukornádat vagy cirkot termeszteni a kertünkben, addig több sztívia fajta is szépen beillik a kertünkbe.

A sztívia (Stevia rebaudiana) termesztése

 

A Stevia rebaudiana egy érzékeny növény, amely Brazília és Paraguay félnedves szubtrópusi vidékein honos. Ezek a vad növények a folytonosan nedves, de nem vizenyős savas talajban jelennek meg, gyakran a mocsarak és a patakok mentén, ahol a talaj homokos. A sztívia a kertben sem szeret kiszáradni, de az állóvíz elősegíti a rothadás és a betegségek kialakulását. A sztíviát szinte minden éghajlaton lehet sikeresen termeszteni néhány egyszerű módszer segítségével. Az emelt ágyások megóvják a vízben állástól, míg a szerves mulcs és a gyakori öntözés folytonos nedvességet biztosít.

Észak-Amerikában a sztívia csak a legmelegebb térségekben éli át a telet, például Kaliforniában, Floridában és Mexikóban. A Japánban végzett kutatások alapján a 0-1,5 °C-os minimum hőmérsékletet ajánlják. A sztívia egy gyenge évelő, így az évelő növényként termesztett sztíviát pár évente át kell ültetni. A hidegebb helyeken (például nálunk) a sztíviát az utolsó fagy után ültetik el, és egyéves növényként termesztik. A hosszabb nyári napok a magasabban fekvő helyeken elősegítik a levél növekedését és a sevioside tartalmát.

Sztívia



A talaj előkészítése


Jóllehet a sztívia elviseli a legtöbb nedves talajt, a homokos vagy sima agyagot szereti. Bármilyen jó vízelvezetésű talaj megfelel a sztíviának, amelyben jó zöldségek nőnek. A nehéz, magas tartalmú agyagföldet szerves anyag hozzáadásával lehet jól ellensúlyozni. A gazdag komposzt, ami levelekből, fűből, szalmából, konyhai hulladékból, trágyából és más szerves hulladékból van, javítja a talaj szerkezetét és tápértékét.

A komposztot bele lehet ásni vagy szántani a talajba, mielőtt elültetnénk a palántákat, de később is lehet használni mulcsként. Az úgynevezett ˝zöldtrágya˝, ami az előző évi zabból, rozsból vagy hüvelyesekből áll, szintén javítja a nehéz talajt. A sztívia általában 4-5 pH értékű talajban növekszik jól, de akár a 7,5 pH-ás talajban is megél. Viszont nem tűri a sós talajt.

Jóllehet a komposzt általában kielégíti a növény tápigényét, a növények jelezhetik a talaj hiányosságát. Ajánlott a nitrogén vagy a szerves trágya használata, de vigyázni kell, mert a túl sok nitrogén előmozdítja a dús levélzet növekedését, aminek viszont gyenge íze lesz. A csontliszt, a vérliszt, a gyapotmag liszt, a madártrágya vagy a száraz trágya lassan oldódó nitrogénforrás. A nyersfoszfát vagy a csontliszt foszfort tartalmaznak.

A zöld homok nagyszerű káliumforrás. A nyersfoszfát, a csontliszt és a zöld homok sok nyomokban megjelenő ásványi anyagot szolgáltatnak. A maximális hatás elérésnek érdekében dolgozzuk bele a földbe a szerves anyagot az ültetés előtt pár hónappal, vagy keverjük össze a komposzttal. A kevésbé termékeny talaj javítására ajánlott 2,5-3 kg szarvasmarha trágya egy négyzetméterre.

Sztívia-termesztése



Amikor műtrágyát használunk, figyeljünk rá, hogy alacsony legyen a nitrogéntartalma, és évente kétszer alkalmazzuk kisebb mennyiségben - ültetéskor és nyár közepén. De lehet egy általános zöldségeknek szánt trágyát is használni ugyanúgy, ahogyan azt a konténerekbe ültetett zöldségek esetében tesszük.

Hacsak a talajunk nem nagyon homokos az emelt ágyások nagyszerűen megfelelnek a sztívia igényének. Az emelt ágyások megelőzik a víz állását és csökkentik a talaj tömörségét. Az ágyásoknak 90-120 cm szélesnek és 10-15 cm magasnak kell lenniük. Szántsuk, tárcsázzuk vagy ássuk fel alaposan a helyet, majd jelöljük ki az ágyások határait egy cérnával.

A barázdákról ássuk fel a földet kb. 30-90 cm szélességben és tegyük az ágyásokba, amíg el nem érik a kívánt magasságot. Ezeket az ágyásokat végérvényesen ott hagyhatjuk. Mivel csak a barázdákon járunk, a talaj tömörsége csökken. Az olyan mulcs, mint az újságpapír, megakadályozza a gazok burjánzását a barázdákban. Jóllehet nem szükséges, az ágyások szélei is hasznosak és szépek lehetnek.  Használhatunk beton tömböket vagy olyan rothadásálló fákat, mint a cédrusfa, a vörösfenyő és a lepényfa. A kezelt fákat kerüljük, mert azok megfertőzhetik a talajt.

Vannak, akik a ˝dombos˝ módszert választják, amit a csemegekukoricánál is gyakran alkalmaznak. Ültessük a növényeket 30-45 cm távolságra egymástól. Időnként, a növekedési időszakban töltsük fel a növényeket földdel. Ez elfolytja a gazokat és elvezeti a felszínen levő vizet, ami elősegíti a betegségek kialakulását.


Következő oldal >>


Szólj Te is hozzá!