No SSO cookie

A sóska (Rumex acetosa)

Utolsó változtatás: 2011-01-04 | Első közzététel: 2011-01-04
(0/ 0)
Cikk nyomtatása » Cikk küldése »
A sóska (Rumex acetosa)
Már nem ismerem fel olyan könnyen a vadvirágokat. Régen mindegyiknek a nevét ismertem és azt is tudtam, hogy mi mindenre lehet felhasználni őket, de mostanában már nem mindig jutnak eszembe.

Mi olyan különleges a sóskában?

 

Néha azonban elég megéreznem egy növény illatát, vagy meglátnom egy virágszirmot, és eszembe jut minden, amit arról a növényről tudok. Ez a baj, ha az ember öregszik: már nem tud mindent észben tartani. Itt van például a sóska...

Ami engem illet, én képtelen vagyok megkülönböztetni a sóskát a réti lóromtól. Mindkét növény eléggé elterjedt hazánkban, mindkettőnek magas szára van, a virágok pedig függőlegesen nőnek. Engem pedig egyik sem érdekelt túlzottan, amikor kislánykoromban Betti nénikémmel füveket szedegettünk.

Betti nénikém rengeteg időt töltött házi készítésű növényi gyógyszerek és főzetek előállításával, de nemcsak a főzetek hozzávalóit ismerte, hanem azt is tudta, hogy mivel lehet helyettesíteni azokat a hozzávalókat, amelyeket nem sikerült beszereznie. Ilyen volt a sóska és a réti lórom is. Mindkettő hashajtó hatásáról ismert, bizonyos mértékben minkét zöldség ehető, és mindenben hasonlítanak egymásra, a virágaikat kivéve. A sóska virágai sötét, vörösesbarna színűek, de ha a virágok elnyíltak, már meg nem tudnám mondani, hogy mi melyik. Akkoriban azt hittem, hogy mindig emlékezni fogok majd Betti néni tanításaira, de annyi minden megváltozott az elmúlt fél évszázadban.

A technológia és a tudomány mai fejlettsége mellett már szinte hihetetlennek tűnik, hogy mi még házilag készítettük a szappant, krémeket, kenőcsöket, magunk állítottuk elő az ételünket. Mára sajnos a Betti néni félék kimentek divatból, nekünk pedig haladnunk kellett a korral, és most már könnyebb a hipermarketekből ki-be járkálni, hiszen itt minden kapható, mi szem-szájnak ingere. A gyógyszerekkel is ugyanez a helyzet. Senki sem törődne azzal, hogy megtanulja, hogyan kell kenőcsöt készíteni például egy rovarcsípés kezelésére, amikor szinte pár perc alatt receptet- és gyógyszert szerezhetünk magunknak. Az igazat megvallva, én sem bíznék a saját növényi főzeteimben, pedig éveken át tanulhattam Betti néni házi praktikáit. A növények, bizonyos periódusokban mérgezőkké válhatnak, én meg nagyon sok minden elfelejtettem már abból, amiről azt hittem, hogy mindig emlékezni fogok.

Bárhogy is volt, a sóskáról teljesen elfeledkeztem. A sóskát (latin nevén Rumex acetosa) az első telepesek hozták magukkal az Újvilágba, más leveles zöldségekkel együtt. Később az őslakosok is használni kezdték, de ők inkább gyógynövényként és nem táplálékként. Mára már inkább csak vadon nő, útszéleken, legelőkön és rejtett tisztásokon. Évelő növény, mely max. 0,6 m magasra nő. A szár egyenes, a tetején kissebb hajtásokra ágazik, melyeken júniustól szeptemberig apró vörösesbarna virágokból álló fürtök lógnak. A levelek bársonyosak, smaragdzöld színűek és lándzsa alakúak. Amikor a növény fiatal, a leveleknek saját levélnyele van, ahogy idősebbé válik, a levelek a száron kezdenek megjelenni, és szinte átölelik azt. Ez a különleges levélzet jellemző a sóskára.

 

soska-rumex-acetosa
Sóska

 

Az európai konyhákban a sóskát a középkortól kezdődően az 1700-as évekig szinte állandóan használták. Az aprított, ecettel és cukorral ízesített sóskalevélből hideg húsokhoz használatos szósz készült, ezért annak dején a növényt „zöldszósz"-nak nevezték. A növény jellegzetes savanyú ízét oxálsav és C-vitamin tartalmának köszönheti. C-vitamin tartalma miatt sokáig a skorbut megelőzésére is használták. Azt azonban tudnunk kell, hogy az oxálsav bizonyos mértékben mérgező, ezért a sóskafogyasztást sosem szabad túlzásba vinni. Az oxálsav nagy mennyiségben igen mérgezővé válik. Ha a sóskaleveleket főzés előtt leforrázzuk, azzal csökkentjük az oxálsav-tartalmát.

A tizennyolcadik században igen elterjedt a sóskagyökérből készült tea készítése és árusítása a főzetek vízhajtó hatása miatt. Ez azonban nem bizonyult túl jó ötletnek a növény mérgező hatása miatt. A gyógyfüves kezelések között a sóskalevelekből készült teafőzetet is megemlítik, mint étvágynövelő, skorbutmegelőző, fertőzéscsökkentő és lázcsillapító szert.

Amennyire vissza tudok emlékezni, Betti nénikém csak kenőcsnek használta a sóskát, disznózsírral keverve, és tett bele néhány mentalevelet is, hogy a szaga elviselhetőbb legyen. A nénikém legtöbb főzetének olyan szaga volt, mint annak a füves zacskónak, amit azért adott, hogy megvédjen engem, miközben a hegyi ösvényeken csatangolok. Nem tudom, mi tartott vissza attól, hogy kibontsam a zacskót és inkább mentalevelekkel vagy rózsaszirmokkal tömjem tele. Nyaranta, amikor izzadtan, rovaroktól körüldongva kóboroltam, az a kis zacskó olyan borzalmas bűzt árasztott, hogy mérföldekre érezni lehetett. Szerencsére találtam megoldást, és kezdtem elveszíteni a füves zacskókat, amiket a nénikém adott. Gondolom, végül Betti néni is megelégelte, hogy mindig újat kell készítenie, így többet nem kellett őket viselnem. Általában megtalálom a módját annak, hogy kifejezzem a tetszésem (vagy nemtetszésem) valami iránt.

Azért szerettem volna a sóskáról írni, mert egykor igen nagyra becsült gyógynövénynek számított. Amikor még kevés orvos volt, és a tudásuk is korlátozott volt; az olyan gyógynövények, mit a sóska, hihetetlenül fontosak voltak az emberek számára. Betti nénikém elég bölcs volt ahhoz, hogy csak felszíni problémákat kezeljen a főzeteivel, kenőcseivel, főleg, ha mérgező növényekről volt szó. Bölcsen bánt a növényekkel, ahogy mindenkinek kellene, aki növényi gyógyszerekkel szeretne foglalkozni. Sokáig figyelmes, odaadó hallgatója voltam, de végül csak azt tanultam meg, ami szórakoztatónak tűnt. Azt hiszem azért nem tudok a sóskáról túl sokat mondani, mert gyerekként nem tartottam annyira fontosnak ezt a növényt, de most már úgyis mindegy.


Szólj Te is hozzá!