Hogyan védekezzünk a barackmoly (Anarsia lineatella) ellen?

Hogyan védekezzünk a barackmoly (Anarsia lineatella) ellen?
A barackmoly többnyire az őszibarack, a sárgabarack, a nektarin, és a szilvafákon élősködik. Tavasszal a barackmoly lárvák befúrják magukat a friss hajtásokba és rügyekbe, azok hervadását és pusztulását okozva ezáltal.

Fontos tudnivalók a barackmolyról (Anarsia lineatella)

 

A nyári lárvák a gyümölcsökbe hatolnak be, lyukakat fúrva beléjük a gyümölcs szára körül. A beteg gyümölcsökből és ágakból nedvek válnak ki.

 

Hogy néz ki a barackmoly?

 

Lárva: A molylárva pirossas-barnás színű, gyűrűs testén halvány fehér vonalak húzódnak. Feje és farok része sötétbarna vagy szürke. A felnőtt lárvák elérik a 12 cm hosszúságot.

Moly: Szürkés rovar, általában 11mm hosszú.

 

 

A barackmoly életciklusa

A barackmoly lárvák a fákba rejtőzve telelnek, és rendszerint márciusban vagy kora májusban bújnak elő. Az első generációjú felnőttek májusban vagy júniusban jelennek meg, amikor a gyümölcsökbe vagy a hajtásokra rakják petéiket. Az első generációs lárvák júniusban, illetve augusztus első felében jelennek meg. Ezek július végére vállnak felnőtté, ilyenkor lerakják a petéiket, amelyből egy második generáció lárva kell ki szeptember végére. Ezek egy rövid ideig táplálkoznak, majd téli menedéket keresnek. Évente két generáció fejlődik ki, de olykor egy harmadik is kifejlődhet.

 

Megfigyelésük

A hím barackmolyok megfigyelésére általában feromon csapdákat használnak, ennek a megoldásnak a segítségével pontosan kiszámítható az, hogy mikor kell permetezni. A hajtások, valamint a gyümölcsök megfigyelése, az esetleges molylárvák felderítése érdekében, nagy segítséget jelenthet a permetezés idejének meghatározására.

 

 

Hogyan harcoljunk ellenük?

  • Biológiai szerek: Bacillus thuringiensis termékek használata a molylárvák megjelenésekor ajánlott, lehetőleg mielőtt a kártevők megtámadnák a hajtásokat és rügyeket (tavasszal), illetve a gyümölcsöket (nyáron).
  • Kémiai szerek: Ha hetente több, mint két molyt találunk a csapdákban, akkor 10-14 napon belük fújjuk be a fákat, ezzel megelőzve az újabb érett egyedek és lárvák megjelenését. A jó termés biztosítása végett a megfigyelést ajánlott augusztus végéig folytatni, de akár tovább is. Ha a permetezést követő 10-14 napban a csapdákban levő molyok száma meghaladja az ötöt, a permetezést meg kell ismételni. Az Altacor vegyszert az első csapdázás utáni hetedik napon használjuk. Az endoszulfán és foszmet termékek két, az azinfosz-metil három, az Altacor pedig egy hetes védelmet biztosít a fáknak.

 

Ajánlott kezelés és ezek alkalmazási ideje:


Alkalmazás ideje Termék neve
Rügyezés (őszibarack) endoszulfán (Thionex, Thiodan) vagy azinfosz-metil (Guthion vagy Sniper 50WP) vagy foszmet (Imidan 50%WP)
Sziromhullás (őszibarack és kajszibarack)
Thionex, Thiodan, Guthion, Sniper, Imidan vagy Altacor 
Sziromhullás őszibaracknál
deltametrin (Decis 5 EC) 
Hüvelyhullás (kajszibarack) 
Thionex, Thiodan, Guthion, Sniper vagy Imidan
Nyár (kajszibarack és őszibarack)
Thionex, Thiodan, Guthion, Sniper, Imidan vagy Altacor 

értékelés