Mit tehetünk a piros gyümölcsfa takácsatkák ellen? - 2. rész

Mit tehetünk a piros gyümölcsfa takácsatkák ellen? - 2. rész
Az első részből megtudhattuk, hogy hogyan néznek ki ezek a kis kártevők, és hogy milyen károkat okoznak, illetve hogy hogyan védekezhetünk ellenük. De mi a helyzet akkor, ha ellenállnak az alkalmazott vegyszereknek?

Mit tehetünk, ha a piros gyümölcsfa takácsatkák immunisak a rovarirtó szerekre?


Ennek elkerülése végett a vegyszereket felváltva, rotációs módszerrel használjuk, így elkerülhetjük, hogy a takácsatkák ellenállást fejlesszenek ki egyik vagy másik rovarirtóval szemben.


Korai szezon:
Ha a fa nyugalmi időszakában, több mint ötven takácsatka petét találunk a növényen, használjunk erre az időszakra kifejlesztett olajat. Ennek a vegyszernek a használata igen fontos, mivel jobban kíméli a ragadozó atkákat, mint más vegyszerek. Ha az olajat kellőképpen használjuk, megkímélhetjük magunkat a további piros gyümölcsfa takácsatkák irtásától.

Ha sziromhullatás után a takácsatkák száma meghaladja az 50 pete/ hajtást használjuk a következő atkaölő szerek egyikét:

Az Apollo rovarirtót alma, nektarin, barack, és körte esetében az első lárvák megjelenésekor, virágzás környékén használjuk. A vegyszer a hatását a petékre és a fiatal lárvákra fejti ki, a kifejlett egyedeket nem pusztítja el, ugyanakkor a ragadozó rovarokra nézve teljesen ártalmatlan. Fontos, hogy a vegyszert szezononként csak egyszer használjuk.

Az Agri-Mek és olaj keveréke akkor ajánlott, ha a takácsatkák száma nem haladja meg az alma esetében az 5, körte esetében pedig a 2 takácsatkát levelenként. A vegyszert szezononként csupán egyszer használjuk. Az olaj elősegíti a kémiai anyagok felszívódást. Az Agri-Mek égési sebeket okozhat a Golden, vagy d'Anjou körték felületén. A vegyszert más rovarirtókkal felváltva használjuk, ezáltal elkerüljük a piros gyümölcsfa takácsatkák ellenállásának a kifejlődését. További információkért olvassuk el a használati utasításokat.

Az Envidol 240 SC-t a szilva kivételével minden fára használhatjuk. Soha ne használjuk szezononként többször, vagy szüret előtt egy héttel. Az Envidol hatásosan szabályozza a piros gyümölcsfa takácsatkákat a fejlődési szakaszuktól függetlenül.

Az almafákra használjunk Arcamite 50WS-t. A vegyszert szezononként egyszer és minimum 8 nappal szüret előtt kell használni.

A Kanemite 15 Sc-t alma és körtefákra lehet használni. A vegyszer szezononként egyszer használható, és minimum 14 nappal szüretelés előtt. A vegyszer a közönséges takácsatkák ellen is hatásos.


Nyár:
A megfigyelés menűpont alatt megtalálhatjuk a Sevin vegyszer hatásait. Az almafák esetében a piros gyümölcsfa takácsatka szabályozása csak akkor szükséges, ha a megfigyelések azt mutatják, hogy a fákon a levelenkénti takácsatka aktivitás meghaladja a 15 egyedet. Ez a szám július második fele után elérheti a 30-50 takácsatkát levelenként. Az ilyen levelek esetében előfordulhat a rozsdásodás, de ennek nem kellene befolyásolnia a következő év termésének a minőségét.

 

Piros gyümölcsfa takácsatka

 

Ajánlott nyári permetszerek:

  • Acramite-az almánál
  • Envidor-a szilvafákon kívül minden gyümölcsfa esetében használható
  • Pyramite-az almánál, a körténél, a cseresznyénél és a meggynél
  • Kelthabe-alma, körte és barackfa
  • Agri Meg + 0.25% olaj-alma és körtefa
  • Carzol-a barackfáknál, ha a takácsatkák száma meghaladja a levelenkénti 5-10 atkát.
  • Kanemite-alma és körtefákon

Az Envidor, Pyramite, Agri-Mek, és Kelthane megfelelő vegyszerek egy teljes rovarirtása, mivel ezek ártalmatlanok a ragadozó atkákra. Az Envidor, Kelthae vagy Carzol termékeket szezononként csak egyszer használjuk. A Carzol elpusztíthatja a ragadozó atkákat is, ezért használatát kerüljük.

értékelés