No SSO cookie

Új szuperkártevő hazánkban: kanyargós szillevéldarázs

Utolsó változtatás: 2016-10-19 | Első közzététel: 2016-10-18
(5/ 1)
Cikk nyomtatása » Cikk küldése »
Új szuperkártevő hazánkban: kanyargós szillevéldarázs
Nem csak a neve szép, hanem a kártétele is figyelemfelkeltő ennek a hazánkban újonnan megjelent erdészeti kártevőnek. Olyannyira váratlanul tűnt fel a tarrágások révén Európa egyes szilállományaiban, hogy angol és magyar elnevezésünk is csak 2010 óta van rá.

Az utóbbi évek egyik leggyorsabban terjedő, idegenhonos lombfogyasztó erdészeti kártevője a kanyargós szillevéldarázs. Olyannyira váratlanul tűnt fel a tarrágások révén Európa egyes szilállományaiban, hogy angol és magyar elnevezésünk is csak 2010 óta van rá.

Megdöbbentő látvány részesei voltak azok a növényvédelmi szakemberek és erdészek, akik 2008 júliusában Budapesten és Kecskeméten olyan turkesztáni szilekkel (Ulmus pumila var. arborea) szembesültek, melyek lombjuk jelentős részét elveszítették egy akkor még pontosan nem azonosított levéldarázsfaj lárvájának rágása következtében. A faj azonosítására elindult „nyomozás” eredményeképpen kiderült, hogy a távol-keleti eredetű, Aproceros leucopoda nevű botcsápú levéldarázs okozta a pusztítást. (A kanyargós szillevéldarázs egy 2003-as Nógrád megyei fényképfelvétel tanúbizonysága alapján ekkor már jelen volt az országban, a figyelmet azonban csak később hívta fel magára igazán.)

Emberi tevékenységgel kerülhetett Európába

Az Európában elsőnek tekinthető lengyelországi és magyarországi észleléseket követően mára a kontinens számos országában elterjedt, és több régióban nem kis károkat okoz. Nem tudni, hogy a rovar pontosan hogyan tehette meg a több ezer kilométeres utat, míg végül eljutott hozzánk Ázsiából. A természetes úton való terjedés elmélete ellen szól európai felbukkanásának időzítése: miközben a szakirodalom jó repülőnek tartja, csak most, a 2000-es évek elején érkezett meg hazánkba. Nagyobb tehát a valószínűsége, hogy terjedésében az emberi tevékenység szerepe volt az elsődleges: lárvája és bábja földlabdás szaporítóanyaggal vagy növényekkel is „közlekedhetett”, illetve a nagy távolságra történő eljutását a közúti és vasúti közlekedés is jelentősen segíthette.


szilleveldarazs
Szillevél fonákján gubót készített kanyargós szillevéldarázs egyedek (Fotó: Dr. Vétek Gábor)

 

Ideális a darázsnak hazánk klímája

A kártevő tömeges elszaporodásában közrejátszik, hogy szűznemzéssel szaporodik, azaz nem szükséges hím az utódnemzéséhez. Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy Magyarország klímája kedvező a faj számára. A kékes-zöldes tojásokból kikelő lárvák összetéveszthetetlen, kanyargós irányban rágják a leveleket, a faj a nevét is innen kapta hat éve. Az imágók kb. április közepétől jelennek meg szileseinkben, majd az ezt követő hónapokban több nemzedék is kifejlődik. Ennek következtében a nyár második felében helyenként már súlyos lombvesztés tapasztalható. Hazánkban kb. 4300 hektáron terülnek el sziles erdők (ez a teljes erdőállományunk csak mintegy ötszázad része), melyek ki lehetnek téve kisebb-nagyobb károsításnak, de a lárvák pusztítása az utak szélén, útsorfának vagy parkokba ültetett turkesztáni szileken is nyomon követhető.


szilleveldarazs_karkep
A fiatal kanyargós szillevéldarázs lárvák jellegzetes rágásnyoma (Fotó: Dr. Vétek Gábor)

 

Sárga csapda vonzza a darazsat

A kanyargós szillevéldarázs terjedésének és kártételének monitorozása jelentős feladat. Ebben nyújthat segítséget a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kara (SZIE KERTK) kutatóinak (Dr. Vétek Gábor, Dr. Fail József, Dr. Ladányi Márta) nemrég publikált tanulmánya – melyben társszerzőként Papp Veronika, a NÉBIH növényvédelmi mérnökszakértője is szerepel –, ahol a szerzők azt hasonlították össze, milyen színű csapdák vonzzák leginkább a faj imágóit. A kísérletet 2012 májusának második felében végezték egy Kecskemét melletti, fehér akác és turkesztáni szil alkotta telepített erdőben. A vizsgálat során sárga, zöldessárga és fehér, ragacsos felületű palást csapdákat teszteltek.

A gyűjtés csaknem két hétig tartott, és egyértelműen megmutatta, melyik színek csalogatják legerősebben a kanyargós szillevéldarazsat: a sárga csapdák 4645 egyedet fogtak, a zöldessárgák 3441-et, a fehérek pedig mindössze 332-t. Statisztikailag igazolhatóan nem volt különbség a sárga és a zöldessárga csapdák fogásai között, míg a fehér csapdák mindkettőhöz képest szignifikánsan kevesebb imágót fogtak a célfajból. Mindezek alapján a szerzők egyszerű, költségkímélő és hatékony megoldásként javasolják a sárga vagy zöldessárga palást csapdák használatát a kanyargós szillevéldarázs további monitorozására, azzal a kiegészítéssel, hogy az imágók megfigyelését célszerű kiegészíteni a lárvák és jellegzetes kárképük felderítésével.

A SZIE KERTK Rovartani Tanszékének inváziós fajokkal foglalkozó kutatócsoportja jelenleg is vizsgálja a kanyargós szillevéldarázs terjedését és biológiájának további részleteit, így a jövőben további ismeretek láthatnak napvilágot a fajjal kapcsolatban, melyek remélhetőleg a kártevő elleni környezettudatos védekezés tervezésében is segítséget nyújthatnak a szakemberek számára.


Szólj Te is hozzá!