5
Kertészeti tanácsok októberre
Nézzük, hogy milyen kertészeti munkákat ajánlatos elvégeznünk októberben, ha azt szeretnénk, hogy a tavaszt gondok nélkül kezdjük!

Októberi kerti munkák

 

  • Ültessük el a tavaszi virágok hagymáit>>
  • Vágjuk le a lágyszárú évelők szárait és leveleit 2-3 kemény fagy után, amikor a levelek barnulni kezdenek.
  • Ássuk ki és vigyük be a kannavirágokat, dáliákat és kardvirágokat. Szárítsuk, tisztítsuk meg, és tároljuk hűvös, fagymentes helyiségben. Hagymások, gumósok teleltetése>>
  • Néhány fagy után tegyünk talajtakarót az évelő virágos kertbe. Egy 2,5 cm-es szalma-, vagy apróra vágott levélréteg segít megőrizni a talaj nedvességét és megvédi a gyökérzetet.
  • Ha úgy döntünk, hogy új fákat, vagy bokrokat telepítünk házunk köré, olyan fajtákat válasszunk, melyek kifejlett méretükben is illeszkednek a helyhez. Ez nagymértékben csökkenti a jövőbeni nyesés és más karbantartás szükségességét. Növényültetés ősszel>>
  • Szedjük le a hernyókat az örökzöld cserjékről. Ezzel megelőzzük azt, hogy tavasszal kikeljenek az áttelelt lárvák.
  • Távolítsuk el a leveleket a pázsitról, hogy elejét vegyük a gyeppel kapcsolatos problémáknak. Komposztáljuk, vagy vágjuk össze őket és használjuk talajtakaróként.
  • Ősszel van itt az ideje, hogy kiirtsunk néhány olyan lomblevelű gyomnövényt a pázsitból, mint a fehér lóhere, a pitypang és a földi borostyán.

 

Őszi-munkák

 

  • Fogjunk egy füzetet és készítsünk jegyzeteket a sajátosan termő vagy nem megfelelő fajta zöldségekről, amelyeket idén termesztettünk. Ezek nagyon hasznos információk lesznek, amikor eltervezzük, mivel vetjük be a kertet jövőre.
  • Távolítsuk el a beteg vagy rovarokkal fertőzött növény-anyagot kertünkből, mert az szállást adhat az áttelelési szakaszban levő betegségeknek és kártevőknek. Ha a kertünkben hagyjuk a beteg növényeket, akkor otthagyjuk a betegségeket és a rovarokat, amelyek újra elkezdenek szaporodni jövő tavasszal, súlyosbítva a kártevőkkel kapcsolatos gondokat.
  • Tartsuk a sütőtököt, a pézsmatököt és a téli óriástököt 21-27 °C-os hőmérsékleten két-három hétig a betakarítás után. Ezután tároljuk száraz helyen 13-16 °C-os hőmérsékleten.
  • A száraz virágokból készítsünk illatos koszorúkat, és készítsünk virágdíszeket. őszi koszorúk>>
  • Tisztítsuk meg a gyümölcsöskertet és a kis gyümölcsösöket. A higiénia elengedhetetlen része a karbantartásnak. Az elszáradt vagy összezsugorodott rothadt gyümölcsök betegségeket hordoznak a tél folyamán is, melyek majd megtámadják a jövő évi termést.
  • Ősszel is végezhetünk lemosó permetezést! A lemosó permetezés fontossága>>

 

Gyümölcsöskert-gondozása

 

  • A diófa szép kiegészítője az otthoni tájnak. Kihangsúlyozza a házat, árnyékot ad nyáron, és jó élelemforrás is. Őszi csemegék>>
  • A karácsonyi kaktusz már most különleges törődést igényel, hogy decemberben gyönyörű virágokat bontson. A bimbók 10-16 °C hőmérsékleten fejlődnek ki, vagy ha a növényt 13 óra teljes sötétségnek tesszük ki minden éjjel.
  • Az ősz a legmegfelelőbb évszak arra, hogy talajmintát vegyünk a pázsit közül és a kertből. A talaj-teszt során lemérhetjük a föld pH-értékét, szervesanyag-tartalmát és néhány ásványi anyag szintjét, amely a növény növekedéséhez szükséges, úgy mint a foszfor és a kálium.
  • Lassan hozzáfoghatunk a kiürült ágyások felásásának! Őszi talajmunkák>>
  • Megérkezhetnek az első fagyos éjszakák, előtte a fagyérzékeny növényeket védett helyre kell szállítanunk:
  • Medencéket is lassan téliesíteni kell: Medencék átteleltetése
  • Kerti tavunkat is lassan készítsük fel a télre: Őszi tóápolási munkák>>
értékelés