Vágjam-e le amarilliszem leveleit, vagy hagyjam őket teljesen megnőni?
A levéllel a növény erősödni szeretne, ha levágja sem fog már virágozni mert először a virágnak kellene megjelennie.
Következő »Melyik kategóriába tartozol?


Az volt a véleményük, hogy a diófa önmaga természetes gömbkoronát képez, amelyet nem kell metszeni. A szakirodalomban is a következő tételeket lehetett olvasni:
Amióta azonban áttértek az oltott diófa termesztésére az intenzív ültetvényekben, azóta a metszés tekintetében is megváltozott a szemlélet. Egyrészt azért, mert az oltott diófák csak fele olyan öregek lesznek, mint a magoncok és a Juglans nigra magoncokra oltott fák életkorát 30 évre irányozták elő, másrészt a metszés az egyik leglényegesebb tényező a talajművelés, a trágyázás, a növényvédelem mellett.

Ezek a meggondolások oda vezettek, hogy vizsgálatokat végezzenek annak megvizsgálására, hogy valóban helyes-e az a szemlélet, hogy a diófát nem kell metszeni.
Emlékeztetni szeretnék arra, hogy még nem is olyan régen kétségek merültek fel a cseresznye és az őszibarack metszésével kapcsolatban, ugyanakkor az újabb tapasztalatok ennek az ellenkezőjét bizonyították. Különösen feltűnő a metszés hatása a cseresznye nagyságára és minőségére. Így lett a cseresznyefa metszése is rutinfeladattá.
Hogy milyen rendkívüli mértékű metszést is jól elvisel a diófa, károsodás nélkül, azt a Franciaországban, Angers-ben levő Lepage cégnél található, szemzőhajtást adó anyafáknál tapasztalhatjuk, ahol minden évben egészen visszavágják azokat szemzőhajtás nevelés céljából. Azok az anyafák még 28 éves korukban is elférnek 2,0 x 0,8 m-es távolságban.
Természetesen ilyen kezelés mellett nem lehet gyümölcstermésről beszélni. Itt minden egyes fa évente 50 db erős hajtást nevel, ami lehetetlen lenne, ha a márciusi metszés gyengítené a fát.
Az a megállapítás sem állta meg a helyét, hogy a metszést nyáron kell végezni. Ezt azzal indokolták, hogy állítólag a diófa tavasszal olyan erős nedvnyomás alatt áll, hogy a metszés következtében nagy nedv-veszteséget szenved, sőt "elvérzik", vagy legalább is legyengül. Ezzel szemben a nedvnyomás nyárra lecsökken, így nincs veszteség és a metszési sebek gyorsabban gyógyulnak. Viszont Lepage és a mi tapasztalataink szerint is (Lepage március elején végzi a metszést, mi pedig március végén - április elején) a következőket állapítottuk meg:
Az eddig elmondottakból világosan kitűnik, hogy a diófánál a "természetes" koronának milyen kétes jelentősége van.
Megmutatkozott a kísérletek során, hogy a diófának is szüksége van egy "nevelő" metszésre, ha már eleve egy laza koronát akarunk kialakítani, amelynek a közepe nem termőképtelen. Legjobb a háromágas katlan-korona, amelynél már az 5-8-ik évben kivágják a sudarat. Így egy, a fény számára nyitott korona alakul ki, amelyik nem kopaszodik fel belül, hanem folyamatosan képez új termővesszőket.
Ezenfelül állandóan figyelni kell a koronát, hogy ne sűrűsödjön be, ne árnyékolódjon a középső, alsó rész. Ebből az következik, és az a feltétel, hogy le kell mondani a hagyományos magastörzsű formáról, és 80 cm-es törzset neveljünk. (A törzsrázógép használatát ez akadályozná ezért nem általánosítható ez a megállapítás. GG) Csak az ilyen fáknál lehet a metszést könnyen elvégezni, hogy ne csak az alanyhatással, hanem a metszéssel is szabályozzuk a korona kiterjedését, nagyságát. Ez azért is fontos, mert a dió oltásához csak magoncalanyok állnak rendelkezésre, amelyek heterogén állományúak, eléggé eltérő hatásúak a fa növekedését illetően, nem úgy, mintha klón alanyokat használnának.

(Bár az alábbi vizsgálatokat elég régen végezték, a gyakorlatban, és a szakmai köztudatban még mindig sok az olyan szemlélet, amely már idejétmúltnak mondható. Ez az oka annak, hogy közzéteszem ezt a régi dolgozatot. Gentischer Gábor szerk.)