Időszerű a szobanövények átültetése

5
Időszerű a szobanövények átültetése
A növényeket csak akkor kell átültetni, amikor kinőtték a régi cserepet. Ilyenkor a növény nagyon gyorsan elhasználja az öntözővizét, a gyökerek kibújnak az ültetőközeg felszínén és az edény aljába fúrt lyukakon.

Hogyan ültessük át szobanövényeinket?

Első lépésként nagyon óvatosan emeljük ki a növényt a cserépből, gyengéden rázzuk ki a gyökerek közül az ültetőközeg darabkáit, ellenőrizzük a gyökerek állapotát, a sérült és elhalt (azaz a sötét színű gyökereket) távolítsuk el. Ezután helyezzük a növényt egy 2-3 cm-rel nagyobb átmérőjű edénybe. A cserépbe előzőleg tegyünk egy réteg vízelvezető réteget, majd 3-4 cm ültetőközeget, és a gyökereket takarjuk be még egy kis ültetőközeggel, majd az ujjainkkal nyomkodjuk le. Ne töltsük a földet teljesen az edény pereméig, hogy megakadályozzuk az öntözővíz kiömlését.

a sérült és elhalt (azaz a sötét színű gyökereket) távolítsuk el

 

Minden átültetéskor a növényt 2-3 cm-rel nagyobb átmérőjű edénybe ültessünk. Ha pedig nem szeretnénk, hogy a növényünk túlzottan megnőjön, akkor ne ültessük át, hanem metsszük meg a lombot és a gyökereket. (A metszést mindig a nyugalmi szakasz végén végezzük, még a tavaszi kihajtás előtt, ilyenkor csak az ültetőközeget cseréljük ki.)

atultetes

Időnként átültetéskor az ültetőközeget is cserélni kell

 

Az ültetőközeg cseréje

Időnként az ültetőközeget is cserélni kell, mert a növény feléli a tápanyagokat. Ennek többféle oka is lehet: az öntözővízzel együtt mindig távozik valamennyi tápanyag az edény aljába fúrt lyukakon keresztül. Az ültetőközeget sohasem kell teljesen kicserélni, nehogy megsérüljenek a gyökerek, inkább csak pótolni kell a hiányzó mennyiséget. Különösen azért, mert az új gyökerek általában az edény pereméhez közel vannak.

 

A növények nyári elhelyezése

Amikor a környezeti feltételek lehetővé teszik, akkor nyaranta tegyük ki a szobanövényeket a szabadba, így sokkal több fény éri őket, mint a szobában, ezenkívül állandóan a friss levegőn lehetnek.

Az edényeket kitehetjük a kertbe, a teraszra vagy a bejárathoz. Ha lugasba vagy egy fa árnyékába helyezzük a növényeket, akkor védve lesznek a közvetlen napsütéstől, amelyet a legtöbb szobanövény nem visel el.

szobanovenyek-atultetese

A növények nyári elhelyezése

 

1 - Félig betemetett cserép. Az edény alá tett kőlap megakadályozza, hogy a gyökerek kibújhassanak a növény alján.

2 - Teljesen betemetett cserép. A növény gyökerei kibújnak az edény alján és tetején.

 

A legtöbb szobanövénynek jót tesz, ha nyáron a szabadban tehet. Az edényt tegyük egy nagy, nedves tőzeggel vagy virágfölddel teli edénybe. Arra viszont vigyázzunk, nehogy a növény gyökerei kibújjanak az edény alján vagy tetején.

 

Természetesen paravánnal vagy hálóval is árnyékolhatjuk őket. Vigyázzunk, hogy a szabadban az ültetőközeg hamarabb kiszárad, érdemes a cserepeket nedves tőzeggel vagy ültetőközeggel teli edénybe állítani. Ilyenkor mindig tegyünk egy lapos követ az edény alá, nehogy a vízelvezető lyukakon keresztül megjelenjenek a gyökerei, és átszőjék a tőzeget is, mert nyár végén, amikor visszavisszük a növényeket a szobába, feleslegesen szakítanánk el a gyökereket. Arra is ügyeljünk, hogy az edény tetejét ne borítsuk tőzeggel vagy virágfölddel, különben azt a részt is teljesen átszőnék a gyökerek.

szobanövény átültetése

 

Az előzőekben a növények nyári elhelyezéséről volt szó, a következőkben ahhoz szeretnénk tanácsot adni, hogy mi a teendő akkor, amikor elmegyünk nyaralni. Ha hosszabb ideig nem vagyunk otthon, gondoskodnunk kell a növényeinkről, különösen a meleg, száraz nyári hónapokban. Ilyenkor hamar kiszárad az ültetőközeg, és a tartós szárazsággal a növény egészségét, sőt akár az életét is kockára tehetjük. Ugyanígy a tartós sötétség is veszélyes lehet, ezért a nyaralás idejére a növényeket egy helyiségben helyezzük el, hagyjuk széthúzva a függönyöket, vagy állítsuk be a világítótest időzítőkapcsolóját úgy, hogy naponta több órán keresztül kapjanak fényt. Az öntözésre pedig hajszálcsövességen alapuló módszereket alkalmazhatunk, de akár beállíthatunk egy mini öntözőrendszert is.

Természetesen a legegyszerűbb és legkényelmesebb megoldás, ha megkérjünk meg valakit, hogy öntözze és ellenőrizze a növényeinket.

szobanövény átültetése

 

Tippek a szobanövények öntözésére


A következőkben ötleteket adunk, hogyan oldhatjuk meg a növények öntözését akkor, amikor egy-két hétig nem vagyunk otthon:

 

ontozes-1
ontozes-2
1. megoldás 2. megoldás

 

1. Az edényt tegyük egy nagy tál vízbe valamilyen alátétre úgy, hogy az edény alja ne érintkezzen a vízzel. Az edény aljába fúrt lyukba dugjunk jó mélyen egy vastag kanócot vagy összetekert, puha textíliát, amelynek alsó vége belelóg a vízbe. Így a növény automatikusan annyi vizet szív fel, amennyire szüksége van.

2. A növény mellé tegyünk egy nagy tálba vizet, és a vízbe tegyünk pamutzsinórt, amelynek a másik végét beledugjuk az ültetőközegbe (úgy, hogy a zsinór két vége egy magasságban legyen).


Bármelyik módszert is alkalmazzuk, csak úgy lesz eredményes, ha emellé elég fényt kap a növény, és megfelelő hőmérsékletű helyen tartjuk!

szobanovenyek-apolasa

 

Forrás: A szobanövények ápolásának alapjai

értékelés