Paladin gyomirtót használhatok-e az évelő egyszikű gyomok kiirtására?
Évelő egyszikűekre használható a Focus ultra, Pantera 40, valamint a Select super termékek valamelyike
Következő »Melyik kategóriába tartozol?

Néhány növény, meglepő módon, a legminimálisabb figyelmet igényli. Nevelj virágzó szobanövényeket vagy töltsd meg ragyogással más otthonát az alábbiakban felsorolt 8 virágzó szobanövénnyel, melyek kevés gondozással is szépen fejlődnek:
Legalább egyszer, minden otthonban neveltek már afrikai ibolyát. Éveken keresztül virágzik, majd minden előzmény nélkül kipusztul. Nagyon közkedvelt, mert nem igényel nyugalmi időszakot és egész évben virágzik. Virága lehet lila-, fehér- és piros színű.
![]() |
Talán nem idegen tőled, hogy a szabadban termessz begóniát, azonban sok fajtája szobanövénynek is kiváló, hiszen megfelelő körülmények között szinte folyamatosan virágzik. Néhány díszesebb levelű fajtájának még virágoznia sem kell, ahhoz, hogy színes legyen. Keresd a szálasan gyökerező típusokat, mint a viaszos levelű-, korallvörös- és a szőrös levelű begóniát.
![]() |
Cseresznyeszínű és trópusi növényként, a bromélia az erős fényviszonyokat részesíti előnyben. Ezek a furcsa növények, az ananászfélék családjába tartoznak. Szerencsére nem nő nagyra, így nagyszerű cserepes szobanövénynek is alkalmas:
![]() |
Mind a szépcsalán, mind pedig a vörösen izzó széles levelű gyékény, megfelelő elnevezései a növénynek. Kevés ember tud ellenállni annak, hogy dörzsölgesse a csüngő-, bolyhos-, piros virágokat. Ez egy gyorsan növekvő és hosszasan virágzó növény.
![]() |
A karácsonyi kaktusz, akkor fejlődik, ha elhanyagolják. Még a megfelelő napfény biztosításával sem kell foglalkozni, hiszen bimbói mindenképpen kivirágoznak karácsonyra. Különösen hosszú élettartamú és a szártagok dugványozásával szaporítható.
![]() |
Ez az amarylliszféle növény szintén hagymából fejlődik és rokonaihoz hasonlóan, szilárdan kell rögzülnie ahhoz, hogy virágozzon. Az amaryllishez hasonlóan, a szobaliliomnak is virágzás előtt van a nyugalmi időszaka. Amikor késő ősszel nyugalmi időszakba kerül, este teljes sötétségre van szüksége. A gyöktörzsből decembertől áprilisig bármikor nyílhatnak virágok, persze, ha megfelelő gondozásban részesül. Virága általában sárga vagy narancssárga árnyalatú.
![]() |
Sok szárazságtűrő növény könnyen gondozható szobanövény is egyben, de kevés olyan szép, közülük, mint a korallvirág. Vázában is jól mutat, vágott virágai pedig tartósak.
![]() |
Azok számára, akik kedvelik a szobanövényeket, a díszes vitorlavirág nagyszerű választás. Éppen ezért népszerű-, otthon-melengető ajándék is egyben. A fényes, sötétzöld levelei ellensúlyozzák a fehér levélburkokat, amelyek körülveszik az apró tölcsérvirágokat; ezek majdnem úgy néznek ki, mint a tarka levelek. Egyesek szerint a virágok csupán enyhén illatosak, de én nem így tapasztaltam.
![]() |
A kevésbé világos lakásokban is nevelhetünk virágzó szobanövényeket!