ezek a mérgező növények, ezeken kívűl azért még bő a választék, amiket nyugodtan tehet balkonládákba (akár fűszernövényeket is, ami nem csak szép, de hasznos is)
A téli szezon slágernövénye a gazdagon virágzó azálea. Ahhoz, hogy egy évszaknál többet is megérjen eleget kell tennünk igényeinek. Az azálea (Rhododendron simsii) az egyik leggazdagabban virágzó szobanövényeink egyike, kis odafigyeléssel hosszantartó, hálás virágunkká válhat.
Bimbós azáleát válasszunk
Ha azáleát veszünk, olyat válasszunk, amelyen sok a bimbó és kevés a virág. Egyszerű vagy összetett virágai a fehértől kezdve a rózsaszín árnyalatokon keresztül akár lángvörösek is lehetnek. Élénk színű virágai a hosszúkás, kissé szőrözött lomblevelek fölé emelkednek. Bár illatuk gyenge, kárpótol minket látványuk. Fontos, hogy a hervadt virágokat mielőbb távolítsuk el a bokorról. Megfelelő gondoskodás hiányában a virágok hamar elhervadnak, a levelek lehullanak. Ha ilyet tapasztalunk, akkor a helyiségben bizonyára erősen fűtenek és a levegő is túlságosan száraz.
A virágboltban kapható azáleákat gyakran "eldobhatós" virágnak veszik, amely az elnyílás után hamar tönkremegy. Azonban ha a virágzás után jól bánunk vele - hűvös de világos helyen tartjuk, tápláljuk - akkor túléli az évet, és következő tavasszal is virágba borul. Az azáleát nyáron a szabadban, például az erkélyen is (de nem a tűző napon) tarthatjuk. Arra azonban ügyeljünk, hogy amikor ősszel beköltöztetjük, akkor ne érje hősokk, azaz lassan szoktassuk a szoba melegéhez (először csak az előszobába vagy konyhába tegyük, ahol hűvösebb van).
Merülőfürdő a kedvence
Nevelésekor gondoljunk arra, hogy a csapadékos Kína és Thaiföld e dísznövény őshazája. Ahhoz, hogy állandóan virágzásra késztessük, a talajt tartsuk mindig vizesen (ne csak nedvesen), tegyük hűvös és világos helyre. Legjobb, ha hetente a cserepét vízbe merítéssel öntözzük.
Átültetéskor mindenképp savanyú kémhatású speciális azáleaföldbe ültessük. Ha így tartjuk, akkor a következő évben is gazdagon fog virágozni.
Fényigény: Tűző naptól óvott, de jól megvilágított helyet kíván. Elvirágzás után félárnyékos környezetben tartsuk.
Hőigény: A hűvös helyeket szereti, optimális számára a 8-15 °C.
Vízigény: Földje legyen mindig vizes, kemény csapvíz esetén használjunk esővizet. A talaj kiszáradása végzetes lehet az azálea számára.
Páratartalom: Szereti a magas páratartalmat, naponta permetezzük a virágzási időszakban, de magukat a virágokat óvjuk a víztől.
Betegségek: Túl nedves és hideg környezetben érzékeny a rothadásra. A levélhullás és a rövid virágzási idő leggyakoribb oka a vízhiány és a száraz levegő. Ha sárgulnak a levelei, túl meszes öntözővízre vagy vashiányra gyanakodhatunk.
A regisztráció egy perc, de megéri, mert utána minden kényelmesebb lesz, ráadásul minden szolgáltatás ingyenes. Az adataidat nem adjuk ki senkinek. Hajrá!
Ha jelentkezni szeretnél Szaknévsorunkba, kérjük, előbb regisztráld magad oldalunkon (lásd Instant Regisztráció), bejelentkezés után már kitöltheted a Szaknévsori adatlapot.
Csatlakozz közösségünkhöz! A REGISZTRÁCIÓ egyszerű. Csak válassz egy felhasználónevet, add meg e-mail címed, jelszavad és várd meg a megerősítő e-mailt. Az abban található linkre kattintva véglegesítheted feliratkozásodat.