Debreczeni ZAMAT Pálinka és Pároskolbász Fesztivál

Debreczeni ZAMAT Pálinka és Pároskolbász Fesztivál
Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal rendezik meg 2011. október 14-16. között a Debreczeni Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztivált a Nagyerdőn, ahol három napon keresztül a minőségi ételek és italok mellett koncertek és a Dumaszínház humoristái is várják a közönséget.

Pálinka


„Pálinkának csak az a gyümölcspárlat nevezhető, amelyet Magyarországon termett nemes és vadgyümölcsből, szőlő törkölyből, illetve aszú szőlő törkölyből készítettek, és amelynek cefrézését, párlását, érlelését és palackozását is Magyarországon végezték. A pálinka társadalmunk egyik legősibb itala, amit a világ minden táján fogyasztanak. Az európai uniós jogszabályoknak megfelelően a "pálinka" szót csak Magyarország és négy osztrák tartomány használhatja. A legzamatosabb pálinka félék Magyarországon találhatók, ahol a gyümölcsből készült pálinkák zamata egyedülálló az egész világon.”

 

zamat-palinkafesztival

 

Debreceni páros


„A debreceni páros kolbász füstölt–főtt jellegzetesen helyi eredetű csemege, 1930-ban országos versenyeken aranyéremmel tüntették ki, azóta pedig már fogalom szerte a világon. A 12 cm hosszúságú és 30-34 mm vastagságú párokat kézzel alakítják ki, enyhén füstölik, majd főzik. Bár manapság már sokféle debreceni kapható, a szakemberek szerint még mindig a helyben készített az igazi: nem puha, nem kemény, kellemesen lédús, paprikával és fokhagymával ízesített, nem száraz, nem zsíros.”

Október 14-én debütál a város gasztronómiai hagyományait felelevenítő Debreczeni Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztivál. Egyedülálló helyszínen, a Debreceni Egyetem főépülete előtt, a gyönyörű nagyerdei környezetben megvalósuló rendezvény során az ország legjobb pálinkái és Debrecen legismertebb éttermei várják a látogatókat, sok-sok kulturális programmal.

A vendégek átélhetik az alföldi vásárok múlt századbeli hangulatát, megkóstolhatják milyen az eredeti debreceni páros kolbász, valamint az ízben és harmóniában hozzá illő pálinka.

A Zamat Fesztiválon több mint ötven program, húsz pálinkaház, és tíz étterem szerepel a kínálatban. A gasztronómiai élvezetek mellett főszerepet kapnak az előadóművészek, kézművesek, és hagyományőrzők, akik mind-mind a jó hangulatról és a felhőtlen szórakozásról gondoskodnak. Minden nap változatos és közönségvonzó programok várják a vendégeket. Ismert séfek és gasztro bloggerek vezetésével versenyeket rendeznek, bemutatókat tartanak a kolbásztöltéstől az íz felismerésig, ezen kívül megismerkedhetnek az érdeklődők a Debreceni Egyetem élelmiszer tudományi kutatásaival is.

 

Minőségi programok


Esténként népszerű dumaszínházasok nevettetnek- Kiss Ádám, Mogács Dániel, Kormos Anett,- valamint a világzene, és a minőségi pop területéről látható előadók lépnek színpadra - Budapest Bár, Magna Cum Laude, Parno Graszt, Mystery Gang, Cimbaliband. Éjjelente pedig hagyományos éttermi zenészek szórakoztatnak: harmonikások, vonósok, fúvósok, cigányzenekarok.

 

Helyben vagyunk


A helyszín Debrecen legszebb tere az Egyetem Tér. A város kiemelt kulturális és társadalmi színtere - infrastruktúrája egyedülálló, megközelíthetősége kiváló. Tőszomszédságában található Debrecen tüdeje, a patinás kirándulóhelyként is ismert Nagyerdő. A tér egyben a közel harmincezer hallgatót kiszolgáló Debreceni Egyetem kapuja.

 

zamat-fesztival-poszter

Program:


október 14. (péntek)

12:00 Jó ebédhez szól a nóta

14:00 Zamat-kvíz

16.00 Matinékoncert: Chico Manada

18:00 Dumaszínház: Mogács Dániel,Tóth Edu

19:00 Cimbaliband

20.30 Magna Cum Laude

22:00 Asztali zenészek

 

október 15. (szombat)

12.00 Jó ebédhez szól a nóta

14.00 Zamat-kvíz

16.00 Matinékoncert: Dr. Valter Akusztik

18.00 Dumaszínház:Kiss Ádám, Kormos Anett

19.00 Parno Graszt

20.30 Mystery Gang

22.00 Asztali zenészek

 

október 16. (vasárnap)

12.00 Jó ebédhez szól a nóta

14.00 Zamat-kvíz

16.00 Matinékoncert: Dorkazene

18.00 Dumaszínház:Badár Sándor, Zsók Levente

19.00 Kishúg (Szalóki Ági - Borlai Gergő)

20.30 Budapest Bár

22.00 Asztali zenészek

 

22.00-tól asztali zenészek! Egész napos családi programok, állatsimogató, ügyességi játékok, népzene, magyar nóta, gasztroshow és színvonalas kirakodóvásár!

 

Pálinkaházak:


Agárdi | Árpád Pálinka | Békési | Brill | Csalló | Gyulai Pálinka | Kecskeméti/Pajor | Márton és lányai | Pannonhalmi | Panyolai | Prekop | Rézangyal | Savanya | Szicsek | Tarpa | Tuzséri | Zwack

 

Éttermek:


Belga/Régiposta | Calico | Krúdy | Mester8 | Paripa Csárda | Pálma/Régi Vigadó | Platán | Melange

 

Jegyárak:


Nyitástól 17.00-ig ingyenes.

17.00-tól >> bérlet (3 nap) 3300 Ft, napijegy 1200 Ft

További információk: www.zamatfesztival.hu

értékelés