Virágföld a szemétből!
A bécsi kukákból kikerülő zöldhulladékból állít elő értékes virágföldet az első bécsi virágföldüzem. A környezetkárosító tőzeget egyáltalán nem tartalmazó földet 18 és 40 literes kiszerelésben lehet kapni.

Az osztrák főváros köztisztasági ügyosztályának schafflerhofi telephelyén található Bécs első virágföldüzeme, amelyet néhány hónap alatt hoztak létre a német virágföldgyártóval, a Terrasannal közösen. Itt évente 60 ezer köbméternyi virágföldet állítanak elő, amelyet 18 és 40 literes kiszerelésben lehet megvásárolni valamennyi bécsi szeméttelepen.

A „Jó Alap”-nak (Guter Grund) keresztelt virágföld lelke az a mintegy 20 ezer köbméternyi bécsi komposzt, amelyet az osztrák főváros zöldövezetében található több mint 70 ezer biokukából származó zöldhulladékból állítanak elő.

 

viragfold

 

Az évi mintegy 115 ezer tonnányi lepotyogott gyümölcs, fű és sövénynyesedék a Lobaui Komposztálóüzembe kerül, ahol javarészt biodízellel működő gépek segítségével kezelik és érlelik komposzttá. A biodízel alapanyaga egyébként szintén a bécsi háztartásokból kerül ki, ahonnan évente körülbelül 320 ezer kilogrammnyi használt sütőolajat és zsíradékot gyűjtenek be.

A lobaui üzemben előállított komposzthoz a Terrasan bécsi üzemében kéreghumuszt és farostot kevernek a könnyű és laza talajszerkezet érdekében, a szükséges tápanyagokat pedig organikus trágyával biztosítják. A bécsi föld így egyáltalán nem tartalmaz tőzeget, amivel zsákonként nemcsak nyolc kilogrammnyi széndioxidtól lehet megkímélni a környezetet, de a lápoknak sem kell tovább zsugorodniuk. Ráadásul a szállítási útvonal lerövidítésével további üvegházhatású gázoktól mentesül a levegő.

 

viragfold-zoldhulladekbol

 

Bécsben 1991-re építették ki a zöldhulladék begyűjtését, és ugyanebben az évben kezdte meg működését a lobaui üzem is. Itt az eltelt két évtized során 650 ezer tonnányi komposztot állítottak elő összesen kétmillió tonnányi zöldhulladékból, amit szívesen használnak a bécsi földtulajdonosok, a borászok és a kiskerttulajdonosok is. Utóbbiak a szeméttelepeken illetve a komposztálóüzemben ingyen juthatnak a talajjavító anyaghoz, ha valakinek pedig nagyobb mennyiségre van szüksége, annak a szállítási költség ellenében házhoz is viszik a humusztrágyát.

Forrás: www.compressor.hu

értékelés