ZÉN – Zöld Építészeti Napok az Építészet Hónapjában

A szakma egyöntetű véleménye szerint erős megújulásra van szükség a magyar építészet sok területen: szemlélet, stratégia, koncepció, törvényalkotás, engedélyezés, támogatás, tervezés, kivitelezés, együttműködés – és még sorolhatnánk. A Zöld Építészeti Napok őszi rendezvénysorozatként meghatározó eseménye a fenntartható építészeti megoldásokat keresők és épületenergetikai – energiahatékonysági megoldásokat kínálók számára.

A különböző októberi rendezvények - CEP® Passzívház Kiállítás illetve MAKÉSZ Készház Vásár - szervezőinek hazai körülmények között ritka módon sikerült az ágazatok szakmai szövetségeinek majd mindegyikét, valamint az illetékes hatóságok vezetőit maguk mellé állítva létrehozniuk egy jövőbe mutató rendezvény-sorozatot, a Zöld Építészeti Napokat - röviden ZÉN - október 7. és 18. között. (www.zoldepiteszeitnapok.hu)
A ZÉN 2009.október 7-én indul a REECO által szervezett CEP® Paszívház Expo Kiállítás és Konferencia keretében, ahol a MAPASZ Passzívház Szövetség társrendezésében az első napon passzívház szakmai konferencia: A Passzívház Tervezés Kora címmel egésznapos konferencia, második napon pedig az Energiaklub és az ETE-TESZ közreműködésével Energiahatékonyság és Épületenergetika az Önkormányzatoknál c. konferencia kerül megrendezésre.

Október 9-13. között több, egy-ill.kétnapos szakmai utazások keretében ismerkedhetnek a résztvevők az osztrák és magyar, már működő megoldásokkal, passzívházakkal, készházakkal, valamint követhető külföldi támogatási rendszerekkel.( www.zoldepiteszetinapok.hu)

Nagy érdeklődés előzi meg az október 15-i Kerekasztal megbeszélést, melyet az építész ágazatok meghívott vezetői, döntéshozói zártkörű megbeszélésen egyeztetik a szakma legfontosabb feladatait, teendőit, és független szakmai fedőszervezetként megalakítják a Lakás- és Épületenergetikai Érdekegyeztető Tanácsot - a LÉT-et, melynek feladata lesz a jövőben a mindenkori Kormányzat számára véleményalkotással, tanácsadással előkészíteni a legégetőbb intézkedéseket, szabályozásokat, melyek a szakmai megújulást célozzák. A Kerekasztal megszervezésében az ÉVOSZ, MÉASZ és a MAPASZ rendezőkön kívül egy sor további szakmai szervezet vesz részt. A rendezvénysorozatot október 16-18. között a 10. MAKÉSZ Készház Vásár és konferencia zárja, mely jólismert módon a szakmán kívül a nagyközönséget, potenciális megrendelőket tájékoztatja az egyre inkább terjedő készházak hazai kínálatáról, új megoldásairól. ( www.makesz.hu)

A Zöld Építészeti Napokat - mint az Október - az Építészet Hónapja kiemelt szakmai eseményét - a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium is támogatja.

További információk: www.cep-expo.hu és www.zoldepiteszetinapok.hu

értékelés