2016 a Hüvelyesek Nemzetközi Éve

CÍMKÉK bab lencse
2016 a Hüvelyesek Nemzetközi Éve
Lenézett lencsék, elfelejtett babok és mellőzött borsók érdekében lépett az ENSZ, amikor Rómában bejelentette, hogy 2016 a hüvelyesek nemzetközi éve – ugyanis manapság a megérdemeltnél jóval kevesebb figyelem jut az évszázadok óta fogyasztott tápláló, fenntarthatóan termeszthető és megfizethető hüvelyeseknek.

Miközben a hüvelyeseket évszázadok óta esszük, és azok több százféle változata közkedvelt volt a fáraók idejétől egészen a múlt század közepéig, értéküket ma gyakran alábecsüljük – mondta José Graziano da Silva, az ENSZ FAO igazgatója, a kezdeményezést bejelentő tájékoztatón Rómában.

Hozzátette, hogy a Föld mezőgazdasági területének háromnegyede ma már a növekvő állatállományt szolgálja, és emiatt a gabonatermés egyharmadát a haszonállatok takarmányozására fordítjuk ahelyett, hogy az embereket etetnénk vele. A növekvő népesség táplálására azonban nem lesz elég a termőföld, ha azon az egyre több haszonállatnak termesztünk takarmányt. Itt az ideje a hüvelyesek dicséretének.


2016 a Hüvelyesek Nemzetközi Éve

 

Gazdagok rostban, cinkben, B-vitaminokban, vasban, fehérjékben – a hüvelyesek tökéletes táplálékok húsmentes hétfőkön és azokon túl is. A világ szegényebb vidékein a hüvelyesek jelentős szerepet játszanak a táplálkozás javításában; kétszer-háromszor annyi fehérjét tartalmaznak, mint a búza és a rizs, és ötször olcsóbb fehérjeforrások, mint a tej.

„A hüvelyesek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az éhezés és az alultápláltság csökkentéséhez, növelik az élelmiszer-biztonságot, és kevésbé terhelik meg a környezetet és az emberi egészséget" – tette hozzá Ban Ki-Moon, az ENSZ főtitkára.

A táplálkozási szakértők szerint is érdemes étrendünket minél többféle hüvelyessel gazdagítani, mert a rostos ételek sokkal egészségesebbek, és a környezetnek is jót tesz, ha több hüvelyes fogy, mert ez esetben a nagy ökolábnyomú húsokból kevesebbre lesz szükség. Hüvelyesekből sokféle, változatos fűszerezésű ételt készíthetünk: leveseket, ragukat, egytálételeket, főzelékeket, mártásokat, fasírtot, salátákat, szendvicskrémeket.

Hivatalosan 2016. január 6-án indult a hüvelyesek éve egy sor nagyszabású nemzetközi rendezvénnyel, többek között egy londoni falafel fesztivállal, melyhez számos piac, étterem és neves szakács is csatlakozott, és receptcseréket is szerveztek.

A nemzetközi húsmentes hétfő mozgalom is aktív résztvevője a hüvelyesek évének – ideje rehabilitálnunk változatos étrendünk, egészségünk és a környezet érdekében a hüvelyeseket.

fna.hu

értékelés