Helyreállították a kakasdi borókást

CÍMKÉK boróka
Helyreállították a kakasdi borókást
Helyreállították a Tolna megyei Kakasd mellett fekvő borókást, a számos védett növénynek otthont adó területről agresszíven terjedő és inváziós fajok példányait irtották ki.

A közelmúltban befejeződött, mintegy féléves munka során közfoglalkoztatottak segítségével bálványfát, galagonyát, somot, kökényt vágtak ki a Natura 2000-hálózathoz tartozó hathektáros területen - mondta Varga Zsolt, a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP)őrszolgálat-vezetője az MTI-nek.

 

tavaszi_herics

 

A borókásban az 1980-as évek közepén hagytak fel a legeltetéssel, így terjedhettek el a cserjék, amelyek a védett növényeket leárnyékolták, a borókát pedig akadályozták a terjeszkedésben. A nemzeti park 2003-ban már elkezdett egy élőhely-rekonstrukciós programot, és egy hektárnyi részen helyreállította a korábbi állapotot; most a fennmaradó területen irtották ki a cserjéket, meghagyva molyhos tölgyet, virágos kőrist és mezei szilfákat.

A védett növények között a tavaszi hérics a legjelentősebb, de megtalálható a borókásban az árlevelű len, az epergyöngyike és a nagyezerjófű is. Jelentős a rovarvilág, számos lepkefaj mellett kiemelkedik a fokozottan védett magyar tarsza nevű szöcskefaj - jegyezte meg Varga Zsolt.

A Kakasdtól mintegy másfél kilométerre fekvő borókás látványos természeti terület, katlanszerű mélyedésben helyezkedik el, vízmosások 4-5 méter mély árkai teszik nehezen járhatóvá.
A területet meredek domboldalak határolják, talán ezért sem fedezték fel eddig a természetjárók - mondta a DDNP munkatársa.

értékelés