Strapabíró növények: ez a virág el sem hiszed, mennyi mindent kibír

Az évelő őszirózsa üde színfoltja lehet a szeptemberi-októberi kertnek. Mutatjuk, mire kell figyelni a gondozásánál.

Az első őszirózsa töveimet egy idős nénitől kaptam még 6-7 évvel ezelőtt azzal a tanáccsal, hogy gyönyörű szegély lehet belőle. Így a kocsibeálló szélére és a bejárathoz is ültettem belőlük. Abból a néhány tőből az elmúlt években annyi lett, hogy nem győzöm ritkítani, elajándékozni vagy elcserélni más növényre. Hogy mi az őszirózsa sikerének titka? Az hogy szinte mindent is kibír, és könnyen, gyorsan szaporodik.

 

Őszirózsa (Aster) ültetése, gondozása

Mutatjuk, hogyan lesz igazán szép az évelő őszirózsa!

 

Őszirózsa metszése

Az őszirózsát érdemes minden tavasszal megmetszeni. Csak annyi a dolgunk, hogy ilyenkor az elhalt hajtásokat el kell távolítani.

Őszirózsa kártevői

Az őszirózsát nagy szárazságban megtámadhatja a lisztharmat, amit érdemes kezelni. Fontos tudni, hogy nagyon szeretik a méhek és a pillangók, így igazán üde színfoltja lehet a szeptemberi-októberi kertnek, de vágott virágként is megállja a helyét.

20221005_114608

Őszirózsa fajtái

Az árusított őszirózsa fajok közül az Aster dumosus, A. novi-angliae és az A. novi-belgii a legjelentősebb, illetve ezek hibridjei is sokszor árusított növények. Az utóbbi két faj fajtái többnyire magasak, 120-160 cm-t is meghaladják. Virágaik kék, lila, fehér és rózsaszín árnyalatokban gazdagon nyílnak. Az A. dumosus alacsonyabb faj, nagyjából 100 cm magasra növekszik. Virágainak színe a másik két fajhoz hasonló.

Őszirózsa vásárlása

Egy-egy őszirózsa tő átlagban 1000-1600 Ft körül mozog. Az újabb nemesítésekért azonban 2000 forintot is elkérnek. Sokat spórolhatunk meg, ha körülnézünk a helyi kertészeti Facebook-csoportokban, ahol akár pár száz forintért is hozzá lehet jutni.

értékelés