Miért válasszon kőzetgyapot lapot hőszigeteléshez?

Jellemző, hogy az idő hűvösre fordultával kezdünk el gondolkodni azon, hogy jó lenne javítani az otthonunk energetikai jellemzőin. Amikor elkezdünk fűteni, akkor szinte azonnal felmerül, hogy hogyan lehetne csökkenteni a számláinkat, habár a jól szigetelt otthon nem csak a fűtési szezonban hasznos, hanem a nyári kánikulában is, hiszen a kinti forróságtól ugyanúgy védi otthonunkat, ahogy a kinti hűvössel szemben is védelmet nyújt.

Hogyan javíthatunk a házunk energetikai jellemzőin?

Erre az egyik megoldás a nyílászárók felújítása, illetve cseréje, valamint a ház átgondolt és szakszerű hőszigetelésének kivitelezése. Utóbbi esetében azt is át kell gondolnunk, hogy milyen felületeken szeretnénk feltetetni a hőszigetelést és ehhez milyen hőszigetelő anyagokat szeretnénk használni.

Milyen hőszigetelő anyagok közül választhatunk?

A hőszigeteléshez elsősorban azt kell kiválasztanunk, hogy milyen típusú hőszigetelő lapokat szeretnénk használni. Ez csak részben lehet a mi választásunk, hiszen az egyes lapok tulajdonságai önmagukban is meghatározzák, hogy az ingatlan mely részein melyiket használhatjuk. Persze fel lehet tenni más, nem odavaló anyagokat is - technikailag. De egyáltalán nem érdemes szembemenni azzal, amire a választott anyag képes. Így például habár a polisztirol hőszigetelés a legkedvezőbb árú, ezt mégsem érdemes nedves környezetben használni, mert a páravezető tulajdonságai ezt nem támogatják. Ezért a lábazatnál például a lábazati XPS zárt cellás szigetelő lapok alkalmazása javasolt.

https-__hozo-hoszigeteles.hu__-_2021_november_-_cikk1.

A Hozo hőszigetelés webáruház hőszigetelő lapjai között ezeken felül megtalálja a lépésálló szigeteléseket a padló szigetelésére, a tetőtér és a belső válaszfalak szigeteléséhez ideális anyagokat, valamint a grafitos homlokzati szigetelőket és a kiváló tulajdonságokkal rendelkező kőzetgyapot hőszigetelő lapokat is.

Milyen tulajdonságokkal tűnik ki a kőzetgyapot hőszigetelő a többi anyaghoz képest?

A kőzetgyapot alapanyaga a bazaltkő, amely egyrészről egy teljesen természetes anyag, másrészről rendkívül tartós, és még a hőnek és tűznek is ellenáll. Ezenfelül ellenálló a vízzel szemben is, remekül átengedi a párát, így elkerülhetjük vele a dunszt hatást is. A gomba és a penész emiatt egyáltalán nem telepszik meg benne, így egészséges környezetet biztosít a ház lakói számára.

A kőzetgyapot különleges tulajdonsága az, hogy megtöri, illetve elnyeli a hanghullámokat, így ideális hangszigetelő anyag is egyben. Ezt a tulajdonságát fokozottan kihasználhatják azok, akik forgalmas, zajos környezetben laknak, de azok számára is nagyon előnyös ez a tulajdonság, akik ikerházban vagy sorházban, esetleg társasházban laknak, hiszen a kőzetgyapot ezek köztes falaira is használható, és megment minket a zajártalmaktól, akár az utcáról, akár a szomszédból érkeznek. A kőzetgyapot alkalmas a homlokzatok, a padlók, a tetők, a födémek, valamint a belső válaszfalak szigetelésére egyaránt.

értékelés