Ismétlődő problémák a párkapcsolatokban

A szerelem olyan, akárcsak egy hullámvasút, egyszer fent, máskor lent. Minden kapcsolatban előfordul, hogy újra és újra előkerülnek ugyanazok a problémák, amelyek csak újabb vitákat szülnek.

Mai cikkünkben azt járjuk körbe, hogy mitől függ, hogy a vitákból megoldások vagy újabb konfliktushelyzetek alakulnak ki.

Konfliktusok

A konfliktus lételeme a kapcsolatoknak. Hiszen ennek segítségével jobban megismerhetjük a másikat, és a köztünk lévő kapcsolat is fejlődhet. Arra viszont érdemes odafigyelni, hogy mindez kulturált keretek között zajlódjon, ugyanis a konfliktus elmérgesedése így nem építően fog hatni a kapcsolatra, hanem romboló hatásúvá válik. Mindez azt jelenti, hogy a felek eltávolodnak egymástól, ugyanazokat a problémákat szajkózzák, és minden apróság újabb vitát szül. A folyamatos viták pedig azt eredményezik, hogy mind a két fél egyre stresszesebben éli meg a kapcsolatot.

Viselkedésminták konfliktus esetén

Ha az egyik fél vádló, a másik pedig konfliktuskerülő, akkor gyakori, hogy az utóbbi inkább későn jár haza, sokat dolgozik, csak hogy elkerülje a konfliktushelyzeteket, ezzel megóvva a kapcsolatot. A másik fél emiatt veszélyben érezheti a kapcsolatukat, ezért újabb vitát generál, ami csak további frusztrációhoz vezet.

Előfordulhat az is, hogy a konfliktus során az egyik fél azt a “megoldást” választja, hogy sértegeti a másikat. Ez pedig megintcsak újabb vitát szít, és ezzel mind a két fél sértettnek és frusztráltnak érzi magát.

Továbbá a párkapcsolatokban sokszor előforduló probléma egymás hibáztatása is. Ekkor a felek, mivel félnek attól, hogy elveszítik egymást, inkább nem mondják el, hogy mi az, amivel a másik fájdalmat okozott számukra. Ennek következménye, hogy egymástól elzárkóznak, és nehezen nyílnak meg a másiknak.

prkapcsolat.

Ahhoz, hogy sikerrel járjunk, mindenképp gyengéden kell közelíteni a másik felé. Ez pedig cseppet sem könnyű és sok türelmet igényel, sőt van, hogy még így sem érjük el a várva várt eredményt. Mindezt megkönnyíthetik azok a szakemberek, akiknek a fent említett problémák a szakterületük. Mint például egy párterapeuta vagy egy pszichológus. Az ő segítségükkel sokkal könnyebbé válik a problémák megoldása, és segítenek abban, hogy a párkapcsolat újból tökéletesen működjön.

Amennyiben úgy érzi, hogy Önnek is segítségére lehet egy szakember, látogasson el az Online pszichológiai tanácsadás oldalára!

A kulcs: önmagunk megismerése

Ahhoz azonban, hogy hosszú távú eredményt érjünk el, érdemes átgondolni, hogy mi az, ami idáig vezetett. Az életünkben lévő fájdalmas pontok, helyzetek feltárásával megérthetjük saját viselkedésünket, amit pedig partnerünkkel is megoszthatunk. Az egymás közti világos kommunikáció jobbá teheti a kapcsolatot, hiszen ennek köszönhetően a bizonyos dolgokról való elvárásaink világossá válnak a másik fél számára, így sokkal könnyebben tiszteletben tudja tartani azokat.

értékelés