Több más mediterrán növényhez hasonlóan a leander (Nerium oleander) sem fagytűrő növény. A következőkben Bálint Károly kertészeti szakértő mutatja be, hogyan teleltessük a leanderünket, főleg akkor, ha már nem szeretnénk nagyobb cserépbe átültetni.
Leander: teleltetés és őszi visszametszés
Sajnos a korán érkezett fagyok legtöbbször nem tesznek jót a leanderekkel. Minél hosszabb a tél, annál nagyobb a valószínűsége, hogy megsínylik a teleltetést. Ezért fontos, hogy a teleltetésre való előkészületeket ne a naptárhoz, hanem az aktuális időjáráshoz igazítsuk.
Mit tegyünk, ha leanderünk kinőtte a cserepét?
Ha már nem szeretnénk leanderünketnagyobb cserépbe átültetni - a túl nagy cserepeket mozgatni is nehezebb -, a legjobb megoldás, ha visszavágjuk őket. Íme néhány jó tanács a visszametszéshez:
Mindig arányosan vágjuk vissza a leander lombját és gyökerét. Ha túl nagy a lomb, a gyökérzet nem bírja tápanyaggal ellátni a növényt, és elpusztul.
Elsősorban a belső ágakat vágjuk vissza, hogy minél szellősebbé tegyük a belsejét, így könnyebben éri majd a nap, és annál több virágzó hormont termel a növény.
Óvatosan emeljük ki a leander földlabdáját a cserépből, majd arányosan ebből is vágjunk le.
A cserép aljába (a levágott gyökérzet helyére) komposztált- vagy érett marhatrágyával (egyharmad) kevert virágföldet (kétharmad) helyezzünk. Fontos, hogy érett marhatrágya legyen, mivel ez nem égeti meg a növény gyökereit.
A visszaültetett növény edényét ne töltsük meg teljesen földdel, nehogy később nehézségeink akadjanak az öntözéssel, illetve, ha a gyökerek a felszínen kilátszanak, akkor a tetejére is ajánlott földet helyezni.
Átültetéskor mindig csak egy számmal nagyobb edénybe szabad átültetni a növényt, ellenkező esetben a leander nem virágozni fog, hanem gyökérre fejlődni.
Tömörítsük a földet a gyökérzet köré egy jó alapos locsolással.
A leander teleltetése
A leanderek könnyen teleltethetőek magas páratartalmú, hűvös pincékben. Arra ügyeljünk, hogy a leander földje a téli időszak ideje alatt sem száradhat ki. A pincében tárolt víz hőmérséklete ideális a növények öntözésére. Kiültetni csak a fagyok elmúltával szabad.
A regisztráció egy perc, de megéri, mert utána minden kényelmesebb lesz, ráadásul minden szolgáltatás ingyenes. Az adataidat nem adjuk ki senkinek. Hajrá!
Ha jelentkezni szeretnél Szaknévsorunkba, kérjük, előbb regisztráld magad oldalunkon (lásd Instant Regisztráció), bejelentkezés után már kitöltheted a Szaknévsori adatlapot.
Csatlakozz közösségünkhöz! A REGISZTRÁCIÓ egyszerű. Csak válassz egy felhasználónevet, add meg e-mail címed, jelszavad és várd meg a megerősítő e-mailt. Az abban található linkre kattintva véglegesítheted feliratkozásodat.
VIGYÁZAT CSALÓK
Vigyázat csaló !Vágott dohány Árusítanak Senki ne vegyen attól az emberektől dohányt akik Disznó maszlagot árulnak többen is ezek a telefon számok ezektől vettem gond... részletek »
FIGYELEM Csak nálunk kapható eredeti Legal Shaman herbál füstölő! Nyugodtan vehetsz máshonnan is, de ha kipróbálod és összehasonlítod a miénkkel, rá fogsz jönni, hogy a többi sokkal gy... részletek »
Rózsaszín, mint a képeken!
Kb. 50-70cm-es méretűek:
lágy szárú növény: 900,-Ft
már fás szárú növény: 1500,-Ft
2-3 éves növény: 2500,-Ft
Idén már virágozni fog,ha jól érzi... részletek »