Három csodás virágos futónövény

A futónövények manapság nem kimondottan divatosak, köszönhetően részben annak, hogy a hírük, megítélésük nem egyértelműen pozitív. Sokan úgy tartják, hogy a kúszó növekedésű dísznövények több gondot hoznak magukkal, mint amennyi haszonnal kecsegtetnek, pedig közel sem olyan problémásak, mint azt a legtöbben gondolják. Barátkozzunk meg kicsit ezekkel az izgalmas növényekkel, aztán ismerjük meg közelebbről három igazán látványos képviselőjüket!

 

A futónövényekkel szembeni kifogások könnyen egy csokorba szedhetők, általában ezek hangoznak el velük kapcsolatban:

- Kárt tesznek a falakban, tetőcserepekben.

- Nedvesítik, befüllesztik maguk alatt a falat.

- Növelik a rovarlétszámot a kertben, menedéket nyújtanak pókoknak, egyéb irritáló rovaroknak.

- Létraként funkcionálnak a rágcsálóknak (például az egereknek), amik így a felsőbb emeletekre is könnyen feljutnak.

- Ápolásuk nehézkes, metszési feladataik összetettek.

 

Következzenek az ellenérvek ugyanebben a sorrendben!

- A futónövények csak a már eleve rossz állapotú, repedezett, málló falakat tudják károsítani, az ép, jó állapotú fal nincs veszélyben egy futónövénytől sem. A tapadókorongos változatok választásával a károkozás minimalizálható, ezek ugyanis nem a repedésekbe kapaszkodnak. Az agresszívan terjeszkedő fajok valóban képesek a tetőcserepeket megemelni, ez azonban megelőzhető metszéssel.

- A futók nem nedvesítik a falat, épp ellenkezőleg, ezernyi mini esernyőként működnek, és elvezetik az esővizet. Jó állapotú, ép fal nem fog vizesedni a futónövény alatt!

- A futónövények valóban menedéket nyújtanak rovaroknak, de nem nagyobb mértékben, mint például egy sűrű díszcserje, egy tömött sövény. A lombhullató fajok választásával megelőzhető, hogy a rovarok a lombozat alatt átteleljenek, így ezek esetében a rovarsereg is jóval kisebb létszámú lesz.

- A rágcsálófélék tényleg felmászhatnak a hajtásokon, de ilyen esetben nem a futónövény a hibás, hanem a rágcsálókat kell elűzni, a probléma gyökerét nem a futók, hanem a kártékony kisállatok jelentik.

- A futónövények ápolása kifejezetten könnyű, a legtöbb faj beéri a természetes csapadékkal, metszeni pedig csak akkor kell őket, ha túlterjeszkedtek a kijelölt területükön.

Aki a rövid kedvcsináló után máris lelkesebben tekint a futónövényekre, rögtön ihletet kaphat, mégpedig három igazán látványos és dekoratív virágos futónövény képében!

Lilaakác

wisteria-gc6ebeb676_1280

A lilaakác messze nem átlagos kúszónövény, és azonnal jelezni kell, hogy különleges szépségéért cserébe a szokásosnál több figyelmet igényel. A lilaakác nem csak a színével tűnik ki a kertben, de egyedülálló a jó formázhatósága, alakíthatósága is. Megfelelő terelést, visszavágást követően fás törzzsel rendelkező, falra simuló, két dimenziós fa is lehet belőle, mely liláskék virágzatával roppant izgalmas színkombinációkra ad lehetőséget. Negatívumok is akadnak azonban, a lilaakác kifejezetten hajlamos a tetvesedésre, permetezésre szinte biztosan szüksége lesz, ám a gazdabolti vegyszerek helyett lehet próbálkozni első lépésben biokertészeti anyagokkal, például csalánlével. Rusztikus, vidékies szépsége miatt előszeretettel választják a kertbarátok, ám csak olyan helyre szabad ültetni, ahol szem előtt van, és ahol folyamatosan tudunk vele foglalkozni, metszés, ápolás hiányában ugyanis elvadulhat, agresszívan terjeszkedhet.

Klematisz (iszalag)

clematis_klematisz_iszalag

A virágos futónövények családjának jeles képviselői a Klematiszok. A magyarul iszalag néven ismert dísznövények igazán látványos virágözönnel örvendeztetik meg gazdáikat, és mellettük szól, hogy nagyszámú színvariációkban hozzáférhetőek, léteznek többek között fehér, rózsaszín, kék, bíbor, és kékeslila árnyalatok is. Az iszalag lombhullató növényfaj, növekedése intenzív, vastag, fás szárai akár 3-4 méter magasra is feljutnak, így nagyobb falfelületek dekorálására is alkalmas. Az iszalag támasztékot igényel, de gondozása egyebekben nem összetett, a fő követelménye a tápanyagban dús, minőségi termőtalaj, intenzív virágzás ugyanis csak megfelelő tápellátottság esetén várható. A Clematisok tövei érzékenyek az erős napsütésre, hamar kiszáradhatnak, így remek praktika, ha eléjük alacsony, sűrű lombozatú cserjefélék vagy hasonló habitusú kompakt évelő dísznövények (például alacsony díszfüvek) kerülnek kiültetésre. Érdekes tény, hogy minél sötétebb virágzatú az iszalag, annál kevésbé kényes, így első próbálkozáshoz inkább a kék, lila változatok ajánlottak!

Futólonc

honeysuckle-gf16bb68a6_1280

A harmadik javaslat a virágos futók közül szintén több szempontból kiemelkedő futólonc. A futólonc hatalmas előnye, hogy nem csupán függőleges felületre terelhető fel, hanem alkalmazható talajtakaró növényként is, vagyis kiválóan alkalmas, parlagi, kopár felszínű, használaton kívüli kertrészek, előkertek esztétikus takarására. A loncok mellett szól, hogy nevelésük nem jelent nehézséget, félárnyékban is megélnek, jól tolerálják az időszakos szárazságot, és pozitívan reagálnak a metszésre, ami azt jelenti, hogy visszavágással kockázat nélkül, egyszerűen kordában tarthatóak. A végső érv pedig, hogy a lonc nem csupán látványával, de markáns, kellemes illatával is elkápráztatja a háziakat!

értékelés