Hogyan lesz aszálytűrő gyeped a következő években?

Az időjárás változékonysága bebizonyította, hogy mennyire sérülékeny minden kert és zöld övezet időszakos vízhiány esetén. Az aszály szinte egész Magyarországot sújtotta a 2022. évben. Ezért a következő időszakban a vízgazdálkodásnak kiemelkedő hangsúlyt kell kapnia.

Újratervezés a vízhiány jegyében

Az ősz a kertek újratervezésének, építésének az egyik legoptimálisabb időszaka. Így most el lehet rajta gondolkodni, hogyan lehet a víztakarékosságot megvalósítani a saját adottságaid között.

A legfontosabb cél most az legyen, hogy nevelj mindent szárazságtűrésre!

válassz szárazságtűrő fűmagot vetéshez, felülvetéshez

A legnagyobb fűmag nemesítő cégek, mint a DLF vagy a Barenbrug is már évek óta ilyen irányba fejleszti az új fűfajtákat. Az elmúlt évtizedben már megmutatkozott, hogy az 50-60 cm mély gyökérzetű fűfajtáknak lesz igazán létjogosultsága az egyre gyakoribb csapadékhiány miatt.

Ezek a fajták szerencsére a másik végletet is képesek elviselni: a hirtelen lezúduló nagy víztömegeket, időszakos vízfeleslegeket is.

Persze önmagában a fűfajta nem megoldás semmire.

Helyre kell állítani a talaj vízháztartását.

A műtrágyázott kertek és a hozatott talajok szinte mindegyikéből hiányzik a minőségi talajszerkezet:

  • azt a morzsás szerkezetet, ami között tárolódni tud a víz

Fontos tudni: óriási tévedés, hogy a darált föld garancia a morzsás szerkezetre a kertben. Ha víz éri a darált hantokat általában nem marad meg a látszólag könnyed, levegős szerkezet.

Mivel ezeket a szemcséket jellemzően gépi darálással állítják elő, nem tud természetes talajszerkezetként működni, hiszen hiányzik belőle az az építőelem, ami a beavatkozásmentes talajoknál létrehozza az apró rögöket: a talajélet.

Éppen ezért a szerves anyag rendszeres kijuttatása, a talaj humusztartalmának növelése és a mikrobiom szaporítása vagy telepítése (Esstence gilisztahumusz oldat) az egyetlen lehetséges út, hogy a talaj TALAJKÉNT életre keljen és éljen.

Minél vastagabb az élő talaj a kertedben, annál jobban viseli a szárazságot, az időszakos csapadékhiányt, sőt a villámárvizekkel is képes megbirkózni.

gyep_aszly_szrazsg_sz

Hogyan spórolj az öntözővízzel?

Akár fúrt kútról, akár a vezetékes vízrendszerről öntözöl, az energiafelhasználással jár. Az pedig pénzbe kerül.

Gondolkodj hosszútávon!

A szárazságtűrésre nevelt gyep nem igényel mindennapos öntözést. A rosszul szoktatott, sekély gyökérrendszerű gyep, nagyon gyenge minőségű talajon viszont igen.

Az ősz kiváló időszak arra, hogy az általános fűfajtákat, gyepszőnyegeket is elkezdj „átnevelni”. A hűvösebb idő beköszöntével vízmegvonással tudod a gyökérzetet lefelé nyújtani.

Gyepszellőztetés után kiadósan tápanyagozd meg a talajt szerves anyaggal, majd szórd ki rá a Humin Garden Plus granulátumot, ami kelátképző tulajdonságával megköti a tápanyagokat és a kiadós beöntözéssel bejuttatja a talajba.

2-3 napig öntözz reggel bőségesen, hogy a tápanyag megfelelően beoldódjon a talajba, majd kapcsold le az automatát és ne locsolj néhány napig. Majd ismét jöhet 2-3 nap bő locsolás, és néhány nap szünet.

Ezzel gyakorlatilag a természetes csapadék gyakoriságát utánzod.

Eláztatod a gyökérzónát, majd hagyod felszáradni. Így hatékonyabb az öntözés, mint naponta kisebb mennyiségű vízzel.

Ahogy egyre hűvösebb az időjárás, csökkentsd az öntözős napok számát. Ritkábban, de kiadósan locsolj.

Ha most ősszel füvesítesz, akkor a beállt, és szépen bebokrosodott gyepet tudod ezzel a módszerrel tréningezni (a kelesztő és gyökereztető öntözések során még ezt nem lehet). Így tavaszra mélyebb gyökeret nevel és kevesebb vízzel is jól tud majd jövőre gazdálkodni.

 

Minden tápanyagozás mellé szórj huminsavat. Így nem csak a tápanyag kimosódást tudod megelőzni, hanem a talaj vízmegtartó képességét is javítod. Csak az a talaj tudja megtartani a vizet, ami szerves anyagokban és humuszban gazdag.

Egy kis odafigyeléssel a homokban is lehet szép zöld gyepet nevelni, ha megérted és a természet folyamataival egyezően cselekszel!

 

Szárazságtűrő gyepet kíván:

Molnár Gábor Éva

  • a füvesasszony

www.kertfuvesites.hu www.evakert.hu



értékelés