Miért jók az élő falak a kertünk körül?

A falak alapvetőek. És az a jó bennük, hogy mindkét irányban működnek. Kizárják a külvilágot, és szabaddá teszik a belső világot. A falak megvédik azt, amit körbe vesznek. Ezért fontos, hogy miből építjük őket...

Virágzó bokrok védőfal helyett

Mielőtt véglegesítené a cserjékből és fákból álló magánéleti védőfal tervét – legyen az egy sövény,vagy egy laza határ – van még néhány tényező, amit meg kell fontolni. Lássuk, milyen ötleteket ajánlhatunk! 

Hogyan gyomláljuk és tápláljuk a gyepünket egy lépésben?

A legtöbb kertben ilyenkor már túl vannak az első fűnyíráson. Egyre többet tartózkodunk a szabadban, kezdődik a gyep folyamatos igénybevételének időszaka. Azt minden kerttulajdonos tudja, hogy az elkövetkező hónapokban a fűnyírás lesz az elsődleges kerti program. A nyár közeledtével pedig az öntözőberendezést is be kell üzemelni. Az azonban már nem olyan nyilvánvaló, hogy a szép és ellenálló gyepnek tápanyagra is szüksége van.

Édenkertész válaszol

Alokáziám levelein a képen látható sárga-barna foltok jelentkeztek. . .

Alocasia gombabetegségei nem határozhatók könnyen. Erre felszívódó gombaölőszert javaslok. . .

Részletek »

Fotójáték

Legfrissebb fotó:

Napraforgó

Kvízjáték

Aktuális játékunk:

Jelenleg nincs még új játékunk!

Eseménynaptár

Szaknévsori ajánló profi kiváló ügyfeleink közül Regisztráljon Ön is

1172 Budapest, Szikra u. 1.
6300 Kalocsa, Malom u. 27.
1021 Budapest, Budakeszi út 95.
7763 Egerág, Kertész dűlő 595.