Kik a kertek legnagyobb sztárjai? Kikért rajong ország-világ? Hát persze, hogy a szivárvány ezernyi színében pompázó, különleges, csodaszép évelőkért! A Green Team műsorvezetői, McMenemy Márk és Szomorú Miklós is imádják ezeket a színes virágokat, és ami a legjobb, azt is megosztják a nézőkkel, hogyan érhetik el, hogy minél több legyen belőlük, minél hosszabban virágozzanak, és az is kiderül, hogyan érdemes összeültetni őket.

De miért is szeretjük az évelőket? Leginkább azért, mert elég egyszer elültetni őket, ebből adódóan ültetésük akár környezettudatos választás is lehet. Nem kényes növények, akár napfény, vagy árnyéktűrőről beszélünk.

em0c6706

Ha évelőket ültetünk mindenekelőtt fontos, hogy cserepestül vízbe nyomjuk, addig ameddig minden levegő ki nem szorul, ezzel megelőzve, hogy kiszáradjon a növény. (Mivel általában gyorsan kiszáradó tőzegbe szokták ültetni a növényeket, ezért van erre szükség.) Érdemes csoportosan raknunk újonnan vett lágyszárúinkat, (páratlan számban, általában 3-5 darabot együtt) konkáv ültetési rendszerben, vagyis úgy, hogy kintről befelé haladva ültetjük először a kisebb növényinket, majd ahogy egyre beljebb haladunk úgy az egyre nagyobbakat. Továbbá arra is kapunk tippeket, hogy miképpen tudunk akár mi magunk is a házi zöldhulladékból mulcsot készíteni.

A lágyszárú évelők viszonylag drágák, ennek az az oka, hogy akár 2-3 évet is igénybe vehet mire a magvetésből olyan virágzó állapotúak lesznek, ahogyan egy kertészetben megtaláljuk őket. Éppen ezért érdemes egy nagyobb példányt megvenni, és abból dugványt készíteni.

Például egy nagyobb zsályát három-négyezer forintért is meg tudunk venni, de ebből akár tíz-tizenöt dugványt is növeszthetünk. Szaporításkor egy kisebb hajtást vágjunk le, (a virágokat, illetve a nagyobb leveleket is el kell eltávolítanunk, ezzel megelőzve a vízveszteséget) és úgy szúrjuk bele a földbe, hogy két-három centire a föld alá kerüljön.

Green Team minden szombaton és vasárnap 19 órakor a Spektrum Home-on.

 

értékelés