Mit Emlékeznek a Kutyák? Így Nyilatkozott Egy Állatorvos
Fedezd fel, hogyan működik a kutyák memóriája és mit őriznek meg belőlünk! RÉSZLETEK
Tisztelt Szakértő! Másodszor próbálkozunk a barkafűz telepítésével. Első alkalommal meg sem eredt. Másodszor 2013 októberében ültettünk egy konténeres csemetét. A Silvanusban vásárolt földet kevertük marhatrágyával és - mivel igen agyagos talajba, napos helyre szántuk -, stockosorb talajjavítóval. Meg is jelentek a barkák tavasszal, később a levélkék is. Most augusztusban azonban azt tapasztaltuk, hogy a fácska összes levele leszáradt. A szomszédos sírhelyeknél ezek a fák szépen zöldelnek. Mit csinálunk rosszul? válaszát előre is köszönöm TJudit
Kedves TJudit! A leírtak alapján helyesen jártak el az ültetés során. Mivel vízigényes növényről van szó, ezért elképzelhető, hogy egyszerűen kiszáradt. De lehetséges, hogy valamilyen kártevő, illetve kórokozó betegítette meg a kis fát és védekezés hiányában elpusztult. A talajra nem igazán érzékenyek a fűz fák, de javaslom újra telepítéskor (most ősszel ez aktuális) a talaj feljavítását.