Díszfák és cserjék

Hogyan szabaduljak meg a kivágott díszfám hajtásaitól örökre?

Kérdező Evi54
Szakember Demeter Attila

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 7 évvel ezelőtt, amikor beköltöztünk a házunkba, kaptunk egy kis díszfát. A fa az évek során annyira kinőtte a helyét, elnyomta a mellette lévő fát, ugyan akkor leveleivel tele volt a kert, (a levelek legyező szerűek, az ágak bársonyosak, a levél levételekor ragadós a levélszár), hogy idén januárban úgy döntöttünk, hogy kivágatjuk a fát, amire sor is került. Azt hittük, megszabadultunk tőle, de sajnos nem. Egyre másra újabb hajtások nőnek ki a földből, most már legalább 2 méteres sugarú körben, ahol a fa volt. Elkezdtük felásni, ahol "kinövéseket" láttunk, és szedtük ki a gyökereket. Sajnos egyre többet látok, már a szomszéd kerítése mellett is, már az eperben, ami a közelében van, ott is. Lassan behálózza a gyökereivel a kertet. Nagyon agresszíven nő tovább. Kérdésem, hogyan lehet tőle megszabadulni végérvényesen, hogy ne kelljen az egész kertet felásni feleslegesen. Képet sajnos nem tudok róla küldeni.

Válasz

Üdvözlöm! A leírtak alapján nagyon agresszív növényről van szó. Azt javaslom, hogy minden kinőtt hajtást permetezzenek le Glialka, vagy Glifogan nevű szerrel. 10 literbe tegyen 2 dl vegyszert, és ezzel fújja le. Sok kezelés szükséges, de idővel megteszi a hatását. Ezek a szerek kontakt szerek, ami azt jelenti, hogy a növény leveles részeire fújja. A talajjal érintkezve azonnal lebomlanak, nem veszélyes mérgek, de azért kutya, vagy gyerek ne menjen közel 1-2 napig!

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Még több kérdés és válasz »