Kiégett egy szigetvári lakás, csak a cica volt bent – tűzoltók mentették meg az életét
A cica már alig kapott levegőt, amikor a tűzoltók rátaláltak a füsttel telített lakásban. RÉSZLETEK
Kertembe csertölgyet, illetve kocsánytalan tölgyet szeretnék ültetni. Makkot kéne hozzá találnom, de Pesten még csak kocsányos tölggyel találkoztam, nem tudná megmondani Pesten hol találhatok cser-, illetve kocsánytalan tölgyet! Köszönöm!
A 20-30 centis 2 éves csemetét ajánlott kiültetni ősz elején,vagy tavasszal. tehát már idén késő. (azt már nyilván tudja, hogyan kell hajtatni a termésből.) Az ültetésnél legalább 10 cm-el mélyebb gödör kell, mint a fa gyökere! A földbe kell szúrni egy stabilnak támasztó karót, ami feltétlenül fából legyen! Utána óvatosan behelyezni a gödörbe a facsemetét, betemetni, és megöntözni. Ki kell kötni a fát a karóhoz, hogy egy nagyobb szél el ne törje! Ültetés után már nem kell öntözni, a természet magától is csodálatosan végzi a dolgát. Helyileg pedig a Budakeszi-erdőben van kocsánytalan tölgy.