Kérdés

Kedves Édenkertész! Kb. 6 hete kezdtünk el magról paradicsom palántákat nevelni a lakásban (szobában felállított mini fóliasátorban), ami egészen 2 héttel ezelőttig remekül ment, a palánták gyorsan fejlődtek, szépek voltak és erősek. 2 hete azonban több palántán is észrevettük, hogy a levelek szélei begöngyölődnek, a növény erőtlenné, kissé kókadttá változik (lásd: mellékelt képek). A leveleken szabad szemmel nem látszott semmilyen kártevő. Ezek után pár nappal ezelőtt majdnem az összes palánta levelén világos foltok jelentek meg, amelyek először elvékonyították a leveleket, majd sárgás, barnás foltokká lettek, mintha pöttyökben megégett volna a növény (erről kicsit később tudok képet küldeni). Nem tudom, hogy a pöndörödős és ez a foltosodás összefügg-e, vagy esetleg azzal függ-e össze, hogy tápoldatos vízzel locsoltam a növényeket amikor megjelent a pöndörödés (nem gondolom, hogy túl tömény volt a koncentrátum, figyeltem az adagolásra), mindenesetre nagyon lesújtó a kép, bizakodva várom tehát szakértő véleményét. Köszönettel: Zitussh

Válasz

Tisztelt Zitus! A paradicsom levelének a fonáka felé való kanalasodásának oka a magas hőmérséklet és az alacsony páratartalom lehet, ezenkívül lehet víruros (paradicsom magtalansága) és miokplazmás betegség (paradicsom sztolburja) A leveleken megjelenő fehér foltok a fitoftórás gombabetegség sporangiumtartó telepei lesznek. Védekezni csak fitoftóra ellen lehet permetezéssel Amistar, Rézoxiklorid, Dithane-M45 és Topas 100EC szerekkel. A virus, és a mikoplazma ellen a vektorok kiküszöbölésével és a kabócák permetezésével lehet. A betegnövényeket permetezzük, vagy távolítsuk el. Jó kertészkedést! Üdvözlettel: Mezős Balázs kertészmérnök növényvédő szakmérnök www.aleonkert.hu

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Még több kérdés és válasz »

Édenkertész válaszol

Miért potyognak le citromfáról az apró terméskezdemények?

Az első két évben célszerű az irányított gyümölcs-, illetve virágritkítás.

Részletek »

Fotójáték

Legfrissebb fotó:

Találkozás

Kvízjáték

Aktuális játékunk:

Jelenleg nincs még új játékunk!

Eseménynaptár

Szaknévsori ajánló profi kiváló ügyfeleink közül Regisztráljon Ön is

1172 Budapest, Szikra u. 1.
6300 Kalocsa, Malom u. 27.
1021 Budapest, Budakeszi út 95.
7763 Egerág, Kertész dűlő 595.