Kategória
Gyümölcsök
Jelleg
Betegség
Kérdező
Poniusz
Kérdés

Tisztelt Szakértő! Négy éve van kertem, benne őszi-kajszi barack és cseresznyefa. Gondozásukhoz elolvastam nagyon sok információt,és ezek ismeretében bőségs termést hoztak a fáim. Egy a baj: A kajszibarack minden évben már zöld állapotában elkezd himlősödni. Megjelennek rajta barnás-vöröses pöttyök és így beérésük után bár fogyaszthatóak nem esztétikus a külsejük. Rengeteg volt a termés, és alig volt közte egészséges szem. Szőlőfürt szerűen lógtak, ezért egymást takarták, valamint nagyon sűrű volt a lombozat ami árnyékolta a gyümölcsöket így nem egy időben értek be. vagy be sem értek és eléggé kicsik is voltak. Lekvárnak így is tökéletes volt, de eladni így nem lehet. Nem gusztusos. A kórokozó a gyümölcs húsát nem károsítja csak a bőrét. nem tudom mivel akadályozhatnám meg. Ősszel és tavasszal CUPROXAT-tal vagy olajos rézkénnel szoktam lemosni, majd mikor diónyi nagyságúra növekszik 10 naponta össz.4 alkalommal TOPAS 100 EC vel permetezem. Úgy olvastam ez teljes védelmet ad. Szoktam még időnként PIRIMOR-t is szórni rá levéltetű ellen de ez csak kontakt, az eső lemossa. Kérem adjon tanácsot mit használjak rá, mikor és milyen dózisban. Várom szíves válaszát. Üdvözlettel: Kovács Gyula

Válasz

Tisztelt Kovács Gyula! Az első képen a cseresznye fómás betegsége látható. Az éretlen gyümölcsön barna foltok jelennek meg, az érő gyümölcsön pedig barna foltot elmosódott szélű élénk piros udvar veszi körül. Az érett gyümölcsön fakóbarna besüppedő foltok találhatók. A betegség csak csapadékos években jelentkezik. Védekezni sziromhullás után rendszeresen 10 naponként kell a következő permetszerekkel Topsin-M 70WDG, Dithane-M 45, Polyram DF. A második és a harmadik képen pedig szintén csapadékos évben jelenik meg a kajszin a ventúriás varasodás. (A himlő vírusos betegség, ami nem csak a gyümölcsön és levélen okoz foltosodást, hanem a magon is. Ez ellen nem lehet védekezni. A vírus vektorok levéltetvek ellen rendszeresen rovarölő szerrel kell védekezni.) A ventúriás varasodás ellen Dithane M-45, Topsin-M 70WDG. Topas 100 EC, Chorus 50WG, Kocide 2000 gombaölőszerekkel lehet a vegetációban a szirom hullás után 10 naponta, kombinálva rovarölő szerrel. A metszés és a túlkötődés esetén a gyümölcsritkítás, elengedhetetlen fitotechnikai munkaművelet a szellős koronájú fa és a szép nagy egészséges gyümölcsök kineveléséhez. Jó kertészkedést! Mezős Balázs kertészmérnök növényvédelmi szakmérnök www.aleonkert.hu

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Még több kérdés és válasz »

Édenkertész válaszol

Anyák napjára kapott csüngő petúniám megnyurgult, megcsúnyult. Csípjem vissza?

Az elmúlt napok csapadékos, szeles időjárása nem kedvezett igazán a növénynek. . .

Részletek »

Fotójáték

Legfrissebb fotó:

Meleg igérete

Kvízjáték

Aktuális játékunk:

Jelenleg nincs még új játékunk!

Eseménynaptár

Szaknévsori ajánló profi kiváló ügyfeleink közül Regisztráljon Ön is

1172 Budapest, Szikra u. 1.
6300 Kalocsa, Malom u. 27.
1021 Budapest, Budakeszi út 95.
7763 Egerág, Kertész dűlő 595.